Szellemek éneke a vizek felett

Szellemek éneke a vizek felett

2021. 09. 07., k - 11:13
0 hozzászólás
A kiállítás első alkalommal a Víz Világnapja alkalmából a Vármező Galériában, másodszor a Bajai Közszolgálati Egyetemen, s most a ZM&G-ben mutatkozik meg Vincze Petronella, a kiállítás és a Vármező Galéria kurátora szervezésében. A kiállítás címét Vincze Petronella Goethétől kölcsönözte, idézem hát a verset, hogy támpontot kapjunk a kiállításhoz.
1
2
P. Boros
Dóra Attila kiállításmegnyitó írása

Szellemek éneke a vizek felett

- ZM&G, Csopak -  2021 augusztus 27 - szeptember 9

Zámbó Műterem és Galéria, 8229 Csopak, Bene Dűlő u. 1.

Image

Az emberi lélek / A víznek mása. / Mennyekből jön le, / Mennyekre száll föl, / S a földre vissza / Kell jönnie ismét / Váltva örökkön. / A szikla falán ha / Leömlik a kristály / Sugár magasból, / Párázó habbal / Porzik alá / S a sima szirttől / Enyhén fogadva, / Felhőlepelben / Halkan zúgva / Omlik a mélybe. / Ha bércz-fokokba / Ütközik árja, / Haragos tajtékkal / Serczeg alá / Fokról-fokra. / A sík mederben, / A völgy mezőin / Lassan hömpölyög / S a síma tóban / Mind az éji csillag / Füröszti arczát. / A szél a hullám / Hő szeretője. / Fenékig fölkavarja / Tajtékra szítja. / Oh emberi lélek! / Hogy hasonlítasz a vízhez, / Oh emberi végzet! / Hogy hasonlítasz a szélhez!“ (Fordította: Dóczy Lajos)

Az archaikus kor szakrális szavai a hinduizmusban a kozmikus ősóceán, máshol szent folyam, az élet vize, szentelt víz, szentkút. Magzatvíz. Szimbolikus jelentései a gyógyító, védelmező szerep. A forrásoknak fiatalító, gyógyító és szépítő erejük van. A Bibliában Isten ajándéka, az örök élet szimbóluma. „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik“ (János evangéliuma.) A majd minden vallási hagyományban megtalálható özönvíz mítosz óta nem csak összeköt, megtisztít, de elválaszt és rombol is. A mahájána tradícióban a vizek az érzelmekkel állnak kapcsolatban. Ha elfojtjuk az áramlást, magunknak ártunk, ha szabadjára engedjük, akkor másoknak.

Tündérországban az élet vize. János vitézben általa nyernek örök életet a szerelmesek:

A mágiában is fontos szerepe van, mint az élet hordozója és védelmezője. A termékenységi kultuszban az ízlelő érzékkel kapcsolatosak, sajátságukat a zamat és a     locsolkodás őrzi. Aki esőért imádkozik, annak a sárral is meg kell küzdenie - tartja a mondás s itt megjelenik kapcsolata a többi őselemmel. Buddhisták úgy tartják, az ember halálakor, a Bardóba lépés előtt szökőár, özönvíz, földrengés látomásai vannak. Így oldódnak el az életünket alkotó elemek, energiáink létezésünk ezen állapotától.

Vallási szerepében lemossa a bűnöket, s lehetővé teszi az újjászületést. Születéskor a csecsemőt megfürösztik. Némely kultúrában halottmosdatás után távozik a lélek. S a misztikusok számára a víz szimbolizálja azokat az érzelmeket, melyek a nők terei és a férfiak időbelisége között áramlanak.

Ma, amikor az imát felváltja a vizualizáció és a meditatív figyelem, mágneses polarizációval kísérletezünk. Masaru Emoto szerint pozitív gondolatokkal átstrukturálható a víz molekuláris szerkezete. A pí-víz, a lúgos víz és szűzvíz korunk mágiájának az eszközei.

            S vizet - prédikálunk is.

Ezért aztán beszélnem kell az énekről is: Ha szöveget társítunk hozzá, eredete az isteni logosz. Ha nem, akkor a rítusok, az extázis, és a kilépés eszköze, így az idő-folyammal kapcsolatos. Bár a Biblia kezdő sorai - ...’Isten Lelke lebegett a vizek fölött’ .(1Móz, 1,1) hasonlóságot mutat a hindu-buddhista Nirvana gondolattal, ahol a távozás előtti ‘szellemek lebegnek a vizek fölött’, ezután meg kell említenem a titkos Kazár hagyományt, miszerint az Ige, a Logosz  képzete megelőzi a világ teremtését, s a főnevek csak azért jöttek létre, hogy az evilági teremtmények megjelölhetők legyenek. Ezért mondja Adam Kadmon:

„Mikor még nyelvemen nincs a szó, immár egészen érted azt Uram“

Ezért kérdezem, - ha azt mondom ‘víz’ főnévre gondolunk? Körülhatárolható valamire? Áramlásra?  Vagy az Igére? S az ének, és a szellemek - visszautalnak e egy múltbéli pillanatra 1779-ben, ami óta az akkor még nem látott jövő is elmúlt, vagy van-e annak a megérzésnek most is érvényes relevanciája?

Amit a képeken látok, - a múltból táplálkozik, megszületése pillanatában beleivódik az akkori jelenbe, s a jövőjének egy része mostanra már múlttá is vált.

Azt látom-e amit látok, vagy a mögöttes megfogalmazhatatlan, lefesthetetlen, kimondhatatlan tartalmat? Milyen hatással, milyen átfedésben működik bennünk az érzékszervi tapasztalás és a gondolati reflexió? Hét művész. Azt gondoljuk hullámokat látunk, áramlást, dagályt, víz alatt rejtőzködő úszó, málló épületrészleteket, vagy azok emlékképeit? Miért nevezem áramlásnak a statikusan megörökített pillanatot?

A régmúltunk közös. A közelmúlt nem. Nem látjuk sem a madár röptét, sem a halak nyomait az áramlások változásaiban.

S a szellemek: ... Megjelenik bennük a transzcendens. Ezért kell beszélnünk az időbe-vetettségről is. Ha a világunkat összefüggőnek, kontinuusnak tekintjük, a kilépés egyúttal belépést is jelent.

            Hova?

Nem azt keresem, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. Egykoron a mágusok a fel és ráismerés, s a szerelmesek az extatikus boldogság pillanataiban tudták, hogyan lehet megállítani az időt egy másodperc tört részére, egy majdnem észrevehetetlen rövid időre. Miért? Talán, hogy ily módon váljon relevánsá az összes többi múló pillanattal szemben, s, hogy az az időtartam tovább maradjon meg az emlékezetben.

A kiállított munkák mindegyikét ide sorolom.

A tükröződés, az eltűnt földrészek illúziója, sejtek, molekuláris szerkezetek megdermedt sziluettjei, a nagy kékség, a hiány, az örökös vihar - mind-mind a tűnődés szorosra font csomói. A művek közös múltból táplálkoznak, jelen idejük személyes, s a jövőről, arról mit mondhatunk? A folyó áramlik. A tenger hullámzik. Az idő múlik. Mindezekből egy-egy pillanatot látunk. Kiemelve, kimerevítve.

Jó esetben egy képhez minimum három perspektíva társul. A múltra emlékezés, a jelen pillanat rejtett kincsei, és a jövő víziója.

P. Boros Ilona képében a Biblia kezdő sorai és a buddhista nirvána előtti állapot jelent meg az első kiállításon, a mostanin Eliotot idézem: „Bár rák volnék és ollóm fúrná ki a tenger fenekét.“

Image

P. Boros Ilona: VÍZINÖVÉNYEK, 50x50, vt. 2018-

 

Kecskés Péter vízfoltokban megjelenő tükröződései az illúzió fátylára mutatnak rá.

Bátorfi Szabolcs Vihar képe van akiknek ijesztő, de Zeusz felől nézve üzenet, melyhez nem mellékeltek szótárt.

Révész Ákos mintha a folyamatos változás azon pillanatait festené meg, amik, ha időt töltenénk vele, már más lenne. Ezért az apró változások képei között. Sohasem láthatjuk kétszer ugyanazt.

Az első kiállításon Ódor Enéh Tünde  ember nélküli csónakjából az ember talán lemerült valamiért, ami nem volt fenn, - a mostanin erős színekkel megfestett levegője és vize mintha ugyanaz a matéria lenne.

Lencsés Ida kimerevített pillanatokat mutat fel, de nála a keret nélküli vászon hullámzik.

Faragó Ágnes korábbi festményével a vízözön által eltűnt várost idézte, mely eltekintve a katasztrófa adott pillanatától, az új élet forrásává is válhat. A mostanin, a perspektívákkal játszik, mintha a sziklás tengerfenék úszna a vízben.

Ha túl messzire tekintek, elvétem a következő lépést. Közel 242 éve ki-ki a saját börtönébe bezárva ... aktuális verset kerestem. Pilinszky „Mielőtt“-je lenne az adekvát találat,

“.. sírásunk még egyszer fölszabadítja a tengert, mielőtt asztalhoz ülnénk“ - de aktualizálva a történést, valamint az alkotók és a kurátor szándékát is, Tomaji Attila: Adria című verse érintett meg, válasz gyanánt a korábban említett hová kérdésre.

„Sétáltál már a hajnali ríván? / Sebezte meztelen lábad a karszt?

Volt hogy bójákon túl, az Adrián,  / megriadtál, bár tudtad, mit akarsz?

 

Próbáltad a zúzott időt, életed,  / kirakni újra idegen homokon?

Víz színére felírt nevedet féltetted? / Égette a hold hideg homlokod?

 

Remegett már csupasz hátad, / ha az apadó tengerben arcod

szétfutó vonalait láttad, / ahogy messze úszott, elhagyott?

 

Láttál száz lármás madarat / felröppenni a nyíltvízről?

Foszlott szét benned az akarat / rosszkor kapott rossz hírtől?

 

Jártál a fényben fuldoklók strandján? / Vetkőztél forró fülkéikben?

Bolyongtál már szíved alján, / elizzott szerelmek fehér dűnéiben?

 

Mentél erős napsütések felé? / A lélek sűrű fonalát kimérted-e?

Hallottál dalt szállni, szirénekét, / ahogy jött a tébolyító fényeken?

 

Fürdőt sáfránytüzek lángjai közt vettél-e? / Nyelte el sötét hullám a hangod?

Nyúltál az estéli ég mély sebébe, / menteni az ellobbanó napot?

 

Sétáltál már éjszaka a ríván? / Sebezte meztelen lábad a karszt?

S kérdezted, partoktól messze, az Adrián, / mivégre akarod, amit akarsz?“

 

Dóra Attila

Mátyásföld, 2021 augusztus 27.

 

Image