Szent György hava, és amit abból megehetünk

Szent György hava, és amit abból megehetünk

2020. 04. 20., h - 13:22
0 hozzászólás
Vadnövényekkel kísérletezem jó pár éve - most eljött az ideje, hogy megosszam a tapasztalataimat a DRÓT olvasóival.
medvehagymás dolgok

Medvehagymás pogácsa

Vadnövényes kísérletek I.

Elöljáróban csak annyit: város szélén lakom, gyermekem, kutyám és kertem van. Egyébként is szeretem a természetet, de bőven többet ülnék a szobámban a számítógép előtt, különösen így, karantén idején. Így viszont szép lassan a napi séták során felfedezem, hogy milyen növények vannak a környékünkön. Lassan-lassan azt is, hogy mi mire használható. Nem vagyok biológus, se botanikus, a dolgoknak mindig is inkább a kultúrtörténete érdekelt - és mégis. Azon kaptam magam, hogy beleástam magam a vadon termő ehető és gyógynövényekbe, és örömöm telik benne. Ennek a folyamatos tanulásnak és kísérletezésnek lehetnek tanúi az olvasók. Apránként, egyszerre általában egy növény az, amit megismerek, többnyire ami éppen szezonális, valaki ír róla, én felismerem, aztán megörülök neki, és elkezdek kísérletezni. 

Különösen ebben a mostani világban egyre inkább felértékelődik a valódi étel. Amiről tudom, hogy mit tartalmaz, hol nő. Én sokáig el sem tudtam képzelni, hogy az emberek évmilliókig vadászó gyűjtögető életmódot folytattak, és nem haltak éhen. Most már van elképzelésem a dolgokról. Mint minden bölcsész, én is sokat olvasok, szakkönyvekből és online forrásokból. Volt idő, amikor elképzelni sem tudtam, hogy az ember maga is kitalálhat saját receptet. És hát ugye tudjuk a hosszú élet titkainak egyikét: egyél szezonálisan, egyél helyit. Hát ez ennél helyibb és szezonálisabb már nem is lehetne. Íme az első csokor, az áprilisi növények egy részéből. 

Medvehagyma

A medvehagyma jó dolog, csak használni egy kicsit komplikáltabb, mint mondjuk a csalánt. Ennek egyik oka, hogy amikor szezonja van, nagyjából március közepétől április közepéig, akkor aztán nagyon sok van, az ember győzzön napokon keresztül levest, pogácsát, miegymást főzni belőle. A másik, hogy rendkívül erős aromája van, hiszen a fokhagymának a vadon növő verziója. De szárítva például veszít az erejéből, az íze viszont megmarad, keveset, fűszerként használva jól működik bármilyen étellel, a rántottától a paprikás krumplin át a székelykáposztáig, már aki merészel kísérletezni a klasszikusokkal.

Eltartásra jó módszer lehet egy ételízesítő készítése: egy nagy tál aprított medvehagymát egy kis marék sóval és némi olajjal pürésítek, és üvegekbe rakom, a tetejére szintén olaj mehet (a biztonság kedvéért hűtőben tárolva). Fűszerként mehet az ételekbe ugyanúgy, mint szárítva, illetve innentől kezdve bármikor lehet medvehagymás pogácsát készíteni, hiszen a rétegek közé hajtogatás előtt amúgy is zsiradék, só és medvehagymalevél kell.

Komlóspárga, a különleges

Nagy felfedezés volt, hogy a komlónak, ennek a kiirthatatlan kúszónövénynek több haszna van, mint amennyit kinézne belőle az ember. Először a tobozát gyűjtöttem kora ősszel, amellyel aztán esti nyugtató teát lehet keverni citromfűvel, levendulával (biztos relaxáció). Aztán olvastam, hogy a fiatal hajtások (ahol letörik, kicsi- vagy nagyarasznyi) április közepétől május elejéig gyűjthetők, s hasonlóképpen fogyaszthatók, mint a spárga. Csak éppen vékonyabb egy kicsit, meg nyersen egy kicsit szőrös. És persze fel kell fedezni a környéken először a balra csavarodó magas oszlopokat, majd azok tövében a vékony hajtásokat derékmagasságban.

De némi párolás vagy főzés után ugyanolyan ízletes, mint a spárga. A kedvencem vajon megpárolva, némi házi almaecettel vagy citromlével, sóval-borssal ízesítve, az egyszerűség jegyében. Ha húsvétról maradt némi főtt hímes tojás, azzal meg némi főtt gabonával kiváló salátát ad, a férfiasabb ízek kedvelőinek persze mehet bele egy kis sült szalonna is, esetleg valami jófajta kemény sajt, reszelve.

De a megpárolt hajtásokat (szintén párolt pitypangbimbóval mondjuk) tettem vadsaláta mellé is: pitypanglevél, pásztortáskalevél, körömvirágszirom, almaecet, olaj, só, bors). Így egy kicsit enyhül a zöldek erősen hűtő hatás, mely a kínai ötelemes táplálkozás szerint a nyers saláták túlzott fogyasztásával veszélyezteti a szervezetünket, különösen olyankor, amikor az évszak szerint még nincsen olyan meleg. Nos, a párolás mindenképpen segít megágyazni az ételnek a gyomorban – és általában még jól is esik. És ha már itt tartunk: kisarasznyira felvágva, és egypár tojást ráütve még a szkeptikusoknak is nagy eséllyel ízleni fog rántottaként.

A csalán mint olyan

Az egyik legsokoldalúbban használható növényünk. Elképesztően hasznos, és ha túllépünk azon, hogy csíp, ami könnyen megtehető egy pár jó kesztyűvel. De akinek nincs, az is vigasztalódjon: igenis lehetséges úgy megfogni a csalánt, hogy az ne csípjen: alulról kell, szinte simogatva megfogni, majd lecsípni. De a csalánhajtást, amire alapvetően szükségünk van, abszolút lehetséges puszta kézzel szedni. Amikor még csak kisujjkörömnyi, úgy, ahogy van, mehet salátaként, zöldfűszerként bármilyen ételhez, amihez amúgy használnánk zöldet.

A pesztó készítése tartósítási mód is egyben: a blansírozott leveleket olajjal, őrölt magvakkal, fokhagymával és citromlével, sóval-borssal pürésíteni. Leggyakrabban csalán friss, mintegy öt centis hajtásából csinálok pesztót. Persze előkezelem: blansírozom. Forró vízbe dobom a zacskóba kesztyűvel szedett csalánt, s egy perc után átteszem hideg vízbe. Így már ki lehet csavarni, s szétválasztani a leveleket a szár vastagabb részétől, vagy az esetleges falevelektől. Az első, forró vizet sem kell kidobni: szűrve friss csalánteaként iható, de ha sok volna, a házi növények is roppant hálásak lesznek érte. Ha nem rögtön használom fel, a kicsavart csalángombócnak pár napig a hűtőben sem lesz baja.

Ha egy adag medvehagymát is teszek bele, a fokhagyma mellőzhető, de egy jó ökölnyi csalángombóc vagy egy tálnyi vadzöld mellé két-három gerezd fokhagyma dukál. A zöldeknek a derekát azért a csalán adja. Meglocsolom olajjal, majd botmixerrel pépesítem. Emellé mogyorót vagy diót darálok, és a sóval, borssal együtt mehet a zöld pépbe (egy tálnyi aprítatlan zöldre negyedannyi aprított magot számolva). Ha kellően kencés állagú, megvagyunk, lehet üvegbe tölteni, esetleg olajjal lezárni a tetejét. Pirítóssal is kiváló, de tésztára is lehet tenni, némi sajttal megszórva.

Természetesen frissen vagy megszárítva a csalán teaként is kiváló hatása van, de érdemes kipróbálni olyan helyzetekben, amelyekben egyébként mondjuk sóskát vagy mángoldot használnánk.

Készítettem már belőle főzeléket (hagymát dinszetelek, fokhagymát rá, a blansírozott csalánleveleket, tejfölös habarás, zsemlemorzsa, még fokhagyma, miegymás). A leveshez, ha csak nem krémleves, nem is kell nagyon aprítani, egy jó fokhagymás vagy hagymás alappal, (házi) ételízesítővel egyszerű, finom levest lehet csinálni, amely ráadásul a tél alatt zöldre és friss-harsogó ételekre kiéhezett szervezetünket is kielégíti. Amennyiben pedig még a szemet is akarjuk gyönyörködtetni, szép színes vagy fehér retket, pirospaprikát is érdemes beletenni, már csak a színe kedvéért is. Én ezt a levest konzerváltam is (Erdőkóstoló receptje alapján), forrón tiszta befőttesüvegekbe tettem, majd nedves dunsztba raktam: egy nagyobb fazékban az üvegek feléig forró vízben forraltam, míg a tartalma felforrt.

Egyszóval, a csalán csudanövény. Érdemes kipróbálni.

A gasztronómiai vonatkozásokon túl:

A csalántrágya, vagyis a heteken át esővízben áztatott csalán az egyik legjobb dolog, ami a növényeinkkel történhet, még ha némileg büdös is.

Aki pedig igen szorgalmas – vagy ha nem is, hát érdekli a dolgok mikéntje alfától omegáig – kipróbálhatja, hogy hogyan lehet a csalánból fonalat készíteni. Esetleg szövött ruhát. Vagy horgolt kisállatot. Vagy kötött kardigánt. Bizony, nem tévedés, a kifejlett csalán szárának rostja valóban elég erős ahhoz, hogy kellően feldolgozva ugyanolyan értékes és strapabíró fonalat adjon, mint mondjuk a kender és a len. De erről bővebben hamarosan.