Sziget | Pleesz Ráchel írása

Sziget | Pleesz Ráchel írása

2018. 12. 05., sze - 07:31
0 hozzászólás

Ők is máshonnan menekültek a szigetre. Egy magyar, egy francia, egy angol, meg egy skót. Tisztára, mint egy vicc elején. Nevettünk is. Mindenen. Aztán küszködtek a könnyeikkel, mikor aprítottam a hagymát a konyhában.

Pleesz Ráchel 1997-ben született Budapesten. Volt már fogászati tolmács, bevándorló pincér, klónnövénytenyésztő. Jelenleg a MOME hallgatója. Kisprózáját a DRÓTon olvashatjátok.

Pleesz Ráchel

Sziget

Nyáron kitaláltam, hogy elköltözök egy szigetre.

Június végén partot értem Lewis szigetén. Ez a sziget Skóciához tartozik, félúton van Izland és Magyarország között. Volt nálam egy kis hátizsák, benne 3 cipő és kb. 5 napra elég ruha.

Szereztem egy munkát egy hosztelben. Járt hozzá szállás egy kis házban, a szálláshoz fürdő, a fürdőhöz melegvíz. A földszinten konyha, a konyhához mosógép. Egyszóval mindenem megvolt.

A házban lakott egy félszemű francia lány, egy 70 éves skót úr, meg egy vörös angol fiú. Ők is máshonnan menekültek a szigetre. Egy magyar, egy francia, egy angol, meg egy skót. Tisztára, mint egy vicc elején.

Nevettünk is. Mindenen. Aztán küszködtek a könnyeikkel, mikor aprítottam a hagymát a konyhában.

– Minek ennyi hagyma?

– Nem tudom. Szeretem a hagymát.

Röhögtek. De azért mind megették a lecsómat.

Egyik nap elmentünk biciklizni. Több bárány jött szembe, mint ember. A bárányok szabadon járkáltak, és a zöld fűtengeren úszó piknikasztalok voltak körbekerítve. Néhány méterrel odébb szelíden hullámzott a végtelen kék vízmező.

Hegyek nem voltak. Sose láttam még el ilyen messzire. Néha kinéztem egy célpontot kilométerekkel odébb, a semmi közepén, aztán elmentem oda. Ez lett az egyik kedvenc időtöltésem.

Vasárnap minden zárva volt. Érdekes, itt nem is zavart.

Vitorláztunk, és kormányoztam a csónakot. Horgásztunk, és nem fogtam halat, de jobb is volt így.

Egyik nap körbestoppoltam a szigetet a félszemű francia lánnyal. 8 jóságosnál jóságosabb ember autójában ültünk. Elhatároztam, hogy soha többé nem stoppolok, mert ennél csak rosszabb lehet.

Egy másik felfedezőút alkalmával cserben hagyott a busz. Egy szövész bácsi vitt haza. Vicces bácsi volt, nagy, fehér bajusszal és jóindulatú szemekkel. A műszerfalon szabásminta, a hátsó ülésen vagy 40 gombolyag fonal. Útközben megálltunk a híres gyapjúgyárnál is.

Egyszer csak a bácsi megkérdezte, honnan származok.

– Magyarországról – mondtam.

– Magyarországról? Nahát – mondta, ahogy kanyarogtunk a zöld tájban, sziklák és bárányok között. – Nagyon távol vagy otthonról!

Nevettem. De igazából soha nem voltam még annyira otthon, mint ott.

Pleesz Ráchel 1997-ben született Budapesten. Volt már fogászati tolmács, bevándorló pincér, klónnövénytenyésztő. Jelenleg a MOME hallgatója.