Weöres Sándor

Weöres Sándor és 1956, avagy apolitikus-e a költő?

„Itt lakájokat tenyésztettetek /
özönével tíz év alatt, /
érdem volt a jellemtelenség: /
hogy győzzük most a jó utat?
(…)
E tíz év a javunkra válik, /
ha kijártuk az iskolát: /
zsarnokot többé ne növesszünk, /
akármilyen ígérgetéssel /
húzza nyakunkra az igát.”

– mondja az egyik legfontosabb ismeretlen versében Weöres Sándor, míg Hamvas Béla hozzáteszi, hogy

„Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban: íme, akiknek drágább volt a selyem nyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat.”

– és mindez 2023 október huszonharmadikán különösen fontos lehetne, ha nem felejtettük volna el.

Gömöri György: Ötvenhat karácsonyán

London ma már sok tekintetben magyar város. Olyan metropolisz, amiben élénk színnel vannak jelen a magyarok: kürtöskalácsot kapni a Finchley Roadon, lángost árulnak Camdenben, a piacon. Ezen a Brexit sem változtat túl sokat. De hatvan éve még más volt a hangulat Londonban: a legtöbb angol fenntartások nélkül, szeretettel fogadta a magyar menekülteket. Az alábbi vers régi, de talán újratöltve is él.