Weöres Sándor

Weöres Sándor és 1956, avagy apolitikus-e a költő?

„Itt lakájokat tenyésztettetek /
özönével tíz év alatt, /
érdem volt a jellemtelenség: /
hogy győzzük most a jó utat?
(…)
E tíz év a javunkra válik, /
ha kijártuk az iskolát: /
zsarnokot többé ne növesszünk, /
akármilyen ígérgetéssel /
húzza nyakunkra az igát.”

– mondja az egyik legfontosabb ismeretlen versében Weöres Sándor, míg Hamvas Béla hozzáteszi, hogy

„Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban: íme, akiknek drágább volt a selyem nyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat.”

– és mindez 2023 október huszonharmadikán különösen fontos lehetne, ha nem felejtettük volna el.

TESTODÜSSZEIA – Első rész

„Tehát a testem egy része, egy kis üvegcsében eljutott Kölnbe, ahol a Nyugatra szakadt rokonok megállapították a csillogó-villogó jólétben pöffeszkedő rendelőjükben, hogy bizony a kolozsvári ténymegállapítás helyes: itt nincs mit tenni, ez izombetegség. Na, de melyik? És tulajdonképpen ezzel indult az én testodüsszeám.” – Első rész Magyary Ágnes ‘Nyakig a testben’ című esszékötéből, amely a betegségről szól.

Buddha születése

Buddha születése

A keresztény világban Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük. De mikor, milyen körülmények között, milyen legendákkal és mítoszokkal kísérve született a másik nagy világvallás alapítója, a Buddha? Vida Veronika esszéje a DRÓTon.

Hamvas Béla fügefája

„Korcsula fölött, ha az ember túlmegy a temetőn, délkelet felé, nem nagy füves térségen áll a fügefa. Három vastag ága mindjárt a föld színén elválik háromfelé, azután fel- és visszahajlik. Augusztusban illatos, sötétibolya, zsíros, mézízű füge terem rajta. A füvet beárnyékolja, védelmébe veszi a teret s a lényt, aki a gyepre lép.”

– írja Hamvas Béla a Fák című esszéjében, ami egyébként mottója szerint inkább költemény, ahogy ez az írás is műfaji határokon mozog. Írtak róla, hogy magyar turistáknak mutogatják ezt a fát, de igazán nem sokan kíváncsiak rá. Kép nem született róla, pontos helyét térkép nem jelöli. Egyesek szerint csak legenda, hogy Hamvas Béla fügefája egy távoli, dalmáciai szigeten még megvan, mások szerint nagyon is lehetséges.

Bárhogy is legyen, gondoltam, a leghelyesebb, ha utánajárok.

Hamvas és a zene, avagy esszé a harmadik fülről

Ha barátaimnak el szeretnék valami nagyon fontosat mondani művészetről, zenéről, s szeretném, hogy velem együtt hallani kezdjék Hamvas Béla sajátos hangját, akkor mindenképpen arról beszélnék, hogy milyen volt Hamvas kapcsolata a zenével. Esszéi alapján készítenék egy válogatást, amit egy gyönyörű estén és ragyogó hajnalon végighallgathatnánk, s talán odaadnám nekik ezt az esszém, ami azt próbálta összegyűjteni, hogy mit mondott számos különböző írásában Hamvas Béla szeretett és kritizált zeneköltőiről, mint például Beethovenről, Schumannról, Lisztről és Bartókról. Különösen pedig milyen alapfogalmakat vezetett be a zene kapcsán, amelyek a modern művészet egészére nézve is meghatározóak lehetnének.

– Az alábbi esszé a Napút folyóirat 200-dik ünnepi lapszámában jelent meg. A DRÓTon most elolvashatjátok a teljes szöveget.

Hamvas és a humor

Hamvas humora nem a humoristák és parodisták humora, nem a fekete humor, végképp nem a genitáliáknál és közhelyeknél feljebb nem emelkedő profán humor, hanem valami, amit Hamvas Béla fehér humornak is hívott. Humorisztikát vagy humormisztikát írt-e Hamvas? Mi az a vaulting ambition? És mi a legfontosabb az életben? A DRÓTon most kiderül. Vagy nem.

Térkép

Az örök élet forrása, Amazonas, 1756.

Titkon, vagy kevésbé titkon mindannyian vágyunk az örök életre, az örök ifjúságra, a halhatatlanságra. Különös, hogy milyen keveset teszünk azért, hogy elérjük, megkaparintsuk azt, még ha semmi más sem kell hozzá, mint a tiszta tudás, az őszinte érdeklődés és koncentrált figyelem. Azoknak, akik írásomhoz önmagukban ezen három nemes tulajdonság felébresztésével közelítenek, tehát szomjazzák a tiszta tudást, felébresztik magukban az őszinte érdeklődést, és egyetlen dologra – erre a történetre – hegyezik koncentrált figyelmüket, nem kevesebbet ígérek, mint, hogy mire írásom végére érnek velem együtt – megtalálhatják az örök élet, az örök ifjúság, a halhatatlanság forrását. – Weiner Sennyey Tibor elbeszélésében három magyar jezsuita kalandjait követhetjük végig, akik az örök élet forrását kutatták az ismeretlen őserdők mélyén.