Lehet-e két lélekkel élni?

„A mi kultúránk és a nyugati kultúra között bizonyos értelemben oly áthidalhatatlan a különbség, mint egy szanatórium betegeinek gondja és a névtelenül elhulló állatok haláltusája között.” Pilinszky János – Szerencsére a névtelenül elhulló állatok kínzó és zavaró agóniájával nem kell nap mint nap szembesülni, mivel remekül meg lehet a valóságot úgy konstruálni, hogy azt a kényes idegrendszerű szanatóriumi betegek is fel tudják dolgozni: a háború valójában fennkölt szabadságharc, ahová csillogó szemű, mosolygós fiatal nők vonulnak be, és még véletlenül sem vértől tocsogó mészárszék, ahol úgy fityeg a kiszakadt vese a háromnapos hullán, mint ideges haditudósító nyelve hegyén rekedt polkorrekt jelző.

Normaváltás?

Aminek valójában a tanúi vagyunk az egyfajta normaváltás. A kérdés az, hogy mire milyen normát váltunk? Ezentúl kibeszélünk a közösségi oldalakon mindent, de közben ugyanúgy hallgatunk arról és nem teszünk semmit, ha valaki valakivel szemünk láttára erőszakoskodik? Megbuktatunk mindenkit, aki erkölcsileg vállalhatatlan tetteket követett el, még akkor is, ha szakmailag elismert, de közben elfogadjuk, hogy az ország vezetői korruptak és nem értenek ahhoz, amit csinálnak?