A HolddalaNap Zenekar Világ Virág Estekkel segíti lelki harmóniánkat

A HolddalaNap február 4-étől április 24-ig minden csütörtökön, élőben jelentkezik Facebook-oldalán, hogy dalokkal, mesékkel, különleges vendégeik közreműködésével segítsék, hogy harmóniába kerülhessünk a Mindenséggel. A koncertsorozatban három nagykoncerttel is készülnek: az első március 11-én lesz, amikor is a zenekar a MagNet Házból jelentkezik, nagyhéten templomi koncerttel készülnek, a záró koncertet pedig április 24-én, a Föld napjához kapcsolódva, egy különleges szabadtéri helyszínen tartják. A tavalyi év sokak számára jelentett komoly megpróbáltatásokat, a pandémia a kapcsolódás mély lelki szükségleteire mutat rá. Ebben kíván segíteni ez a koncertsorozat tematikus adásaival, ahol a hittől s szerelemtől kezdve, a hálán, a gyászon és a környezettel való kapcsolódáson át sok aktuális téma előkerül majd, ahogy népek muzsikái és meséi is.