Bozsaky Dávid és az örök jelen képei

„A győri ifjúsági házat közben lerombolták és helyére mélygarázst építettek. A Gagyelló klub tagjai szétszóródtak az életben, néhányan meghaltak, sokan külföldre kerültek, mások talán megpróbáltak hűek maradni önmagukhoz és a szabadság eszméjéhez, de mindannyian felnőttünk, bármilyen szörnyen is hangzik ez. A Szegedi Egyetem közben átalakult, nem tudom, hogy most is meg lehet-e vajon ott találni a bölcsességet? Saját otthont teremtettünk, Dávid is, én is, de mégis kapcsolatban maradtunk, s miközben pörgettük a mézet, hallgattam és figyeltem, arra jöttem rá, hogy azért mégis csak változott barátom a negyedszázad alatt.” – Bozsaky Dávid kiállítását ezzel a beszéddel nyitotta meg Weiner Sennyey Tibor a Kettőspontban 2024 február 10-én. A teljes beszéd olvasható a DRÓTon.

„A színházban látom a csodát” – Bodor Géza színész, rendező

„Az az ember vallott kudarcot, aki csak és kizárólag a tudományra támaszkodott, és az az ember vallott kudarcot, aki csak és kizárólag a hitre támaszkodott.” – Bodor Géza rendezésében egy éve látható az Ágnes, báránykám című dráma Fodor Boglárkával, Pásztor Edinával és Gubík Ágival a Kettőspont Színházban. A március 24-ei előadás után, magát a rendezőt kérdeztem a darabról.