Mirza Metin: Köztes megálló (dráma)

A Köztes megálló egy eredetileg három nyelven írt, egyfelvonásos színdarab, 2017-ben mutatták Isztambulban, ahol még ebben az évben elnyerte a zsűri különdíját a Direklerarası Színházi Fesztiválon. Egy kurd, egy török és egy német férfi találkozásának vagyunk tanúi egy elhagyatott buszmegállóban, mindegyikük menekül valahonnan. Miközben várakoznak a buszra, mely nem tudni, mikor érkezik, beszélgetni próbálnak: az összefüggéstelennek tűnő dialógus lassan ritmikus gondolatfolyammá változik, melyben kirajzolódik helyzetük, kiútkeresésük paradoxonja. Látszólag elbeszélnek egymás mellett, de ha jobban figyelünk, párhuzamos „eszmecserét” folytatnak. Indítékaik hasonlók, de nem teljesen ugyanazok, a közös cél, a menekülés pedig összekovácsolja őket. Igaz, ehhez előre nem várt helyzetekkel kell szembesülniük, melynek során reakcióik jól megmutatják temperamentumuk különbözőségét.
A DRÓTon részletet olvashattok a darabból.