Ez a tér nem a miénk, nem a budapestieké, nem is a magyaroké, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan a döntéshozók azt elképzelik. Ha a városé lenne, már régen beszántottak volna rajta minden szobrot és emlékjelet, gondosan ápolt gyepén az emberek napközben piknikezhetnének, este pedig szerelmespárok andaloghatnának.
Vajon méltók vagyunk-e az épített örökségre, mindarra a szépségre, ami fővárosunkban körülvesz, vagy azok a magyarok, akik több mint száz évvel ezelőtt felépítették Pestet mások voltak? A Szabadság tér ma tökéletes kifejezője mindannak, ami a magyar tudatban összezavarodva él történelemről, világról és életről. – A teret elemző cikksorozatunk első részét Weiner Sennyey Tibortól ma, másodikat Petneházi Gábortól holnap olvashatjátok a DRÓTon.