Az ember alapvetően homo poeticus

Mivel a művészet most kiszorult a színházakból, művészkávézókból, közösségi terekből, ezért inkább az otthon is élvezhető „verstárgyak” létrehozásában vagyok inspirált, ilyen például a verslámpa is, ami egyben lakberendezési eszköz is. Ez, a „home office” és „home art” helyzet majdnem olyan érzés, mintha kiszippantották volna a teret, a távolságot a mindennapjainkból. Illetve a szobáink most kissé egy színpadhoz is hasonlítanak, amit attól függően rendezünk át, hogy most éppen „munkásosdit” vagy „sportolósdit” vagy „könyvtárasdit” szeretnénk-e játszani.

A bajba jutott gyerekekért: karácsonyfadíszek költőktől

Különösen veszélyeztetettek a határainkon túl élő magyar közösségek, ahol a magyarság már nem nagy tömbben, hanem szórványosan létezik. Az ott élő családokat és gyermekeiket nemcsak nemzeti identitásuk elvesztése fenyegeti, hanem a kisebbségi lét gyakori velejárójaként a rossz gazdasági helyzetből adódó szegénységgel, gyakran a mélyszegénységgel, konkrétan nyomorral kell szembenézniük. A Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítvány ezeket a veszélyeztetett családokat és gyermekeiket nem csak tanáccsal, jó szóval, hanem rendszeres anyagi támogatással, tanszerekkel, ruhával, lakhatással, étkeztetéssel, iskoláztatással is segíteni tudja. Egy-egy karácsonyfadísz megvásárlásával a Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítványt tudjátok támogatni.

Öntudatlan öntárgyiasítás

„…megdöbbentett, hogy jó pár általam elismert irodalommal foglalkozó oldal és egyén is elragadtatottsággal írt egy olyan jelenségről, ami valójában nem sok pozitív hozadékkal kecsegtet.” – Már a szépségkirálynő is Viola Szandrát ajánlja. A vitát, botrányt és elismerést is kiváltó Testverselőről sokféle írás született, de nagyon kevesen vizsgálták a jelenséget magát. A DRÓTon éppen ezért fontosnak tartjuk közölni Básthy Ágnes írását, amely egészen más szemszögből világítja meg nem csak Szandra írásait, fotóit, hanem talán magát a női test kérdését is.

Ki az a testverselő?

Ki az a Viola Szandra? Ki az a testverselő? Testreszabás című kötete megjelenése alkalmából beszélgettünk vele előítéletekről, testről és versről. A DRÓTon most megismerhetitek a költőnőt, különleges fotókat láthattok legutóbbi előadásából, továbbá verseit és egy esszéjét is elolvashatjátok. Hátha kiderül, hogy ki az a testverselő…