A tengernek háttal

A tengernek háttal

2016. 09. 24., szo - 07:37
0 hozzászólás

Izsó Zita két verse a DRÓTon!

Izsó Zita

Izsó Zita

Izsó Zita versei

A tengernek háttal

Társaid már rég vízbe fúltak, 
de még hét nap elteltével is a kiáltásaikra ébredsz,
mert álmaid, mint a tenger, 
partra sodorják benned fél pár cipőiket, a léket kapott
hajó roncsait. 
Alvás közben látod, hogy a vízből kezek nőnek,
a kezek pedig egyszerre mozdulnak meg, 
mint a szélre hajladozó fák ágai, 
magukra rántják a nap dézsáját,
aztán mindent elvakít a fény,
és te be akarsz futni értük, de egyszerre beléd hasít, 
hogy gyáva vagy.
Általában ekkor ébredsz fel. 
Keresel valakit, akinek beszélhetsz,
arra ügyelsz, hogy amit mondasz, 
ne tűnjön magyarázkodásnak, 
de azért remélhesd, 
hogy a másik sebes folyású szavai
lassan elbontják a valóságérzeted, 
ahogy a hullámok is elmossák majd
a hiábavaló, elérhetetlen partokat.

A hír

Épp a cukrászdában voltam, 
amikor csöngött a telefonom.
Csak másodszorra vettem fel, 
mert még ki kellett tennem a pultra az aprót,
hogy el tudjam hozni a kedvenc süteményed.
Miután elmondták a hírt,
csak arra tudtam gondolni, 
hogy a sütemény
még három napig biztosan eláll
ez a három nap az egyetlen esélyem
három napig még kiderülhet, hogy téves volt a hír,
nem te voltál, vagy nincs is halál,
és akikre földet borítottunk, megrázzák tagjaikat, leporolják ruháikat,
asztalunkhoz ülnek, 
azt mondják, jó, hogy hazaértek a vihar elől,  
mert nem vittek magukkal kabátot
és hosszú távollétükre nem adnak magyarázatot.


Izsó Zita első kötetével (Tengerlakó, FISZ) 2012-ben elnyerte a Gérecz Attila-díjat. 2013-ban Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat, 2015-ben Babits Mihály műfordító ösztöndíjat, 2016-ban NKA alkotói támogatást kapott. Második kötete 2014 őszén jelent meg Színről színre címmel a PRAE-Palimpszeszt kiadó gondozásában. Jelenleg a FISZ és a Jelenkor világirodalmi sorozatának szerkesztője, továbbá Ayhan Gökhannal közösen szerkeszti az Üveghegy című gyerekirodalmi oldalt (uveghegy.com) és az Átjáró kulturális és közéleti blogot (ayhanizso.blogspot.com). Testvérével, Izsó Nórával több színdarabot is írt, amikkel megnyerték többek között a Magyar Rádió (2005) és az egri Gárdonyi Színház pályázatait.