Tesla lelet - Nikola Tesla láthatatlan hagyatéka Pomázon

Tesla lelet - Nikola Tesla láthatatlan hagyatéka Pomázon

2017. 09. 13., sze - 12:36
0 hozzászólás

Úgy hitte, hogy végtelen sok energia van jelen minden pillanatban, s hogy ezt az energiát meg lehet csapolni, s mindenkinek juthat belőle. Természetesen ezt az ötletét még életében látta eltiportatni az energiaiparban érdekelt pénz és hatalom által. Úgy hitte, hogy végtelen sok lakott világ vesz minket körül, s van közöttük olyan, amelyen emberek élnek. A készülék, Tesla hagyatéka, vagyis a pomázi lelet képes lett volna energiát nyerni, és információt küldeni és fogadni – bárhová és bárhonnan. 

Könyv
Az anakronista - fantasztikus elbeszélések - könyvbemutató és részlet

Weiner Sennyey Tibor különböző folyóiratokban megjelent sci-fi és misztikus elbeszéléseit összefoglaló novelláskötetének bemutatója.

Azt mondta nekem, hogy úgy érzi, mintha homloka közepén egy harmadik szeme lenne, amely sugarakat bocsájt ki, amelyek letapogatják a tárgyakat és az így keletkezett kép visszatükröződik a homlokára. Nem meglepő, hogy bár számtalan orvos megvizsgálta, egyiküknek sem sikerült gyógymódot találnia a titokzatos betegségre, míg végül 1881 nyarán – ma talán úgy mondanák – idegösszeroppanása volt. 

Ekkor fordult hozzám segítségért. 

Mivel a grazi egyetemi évek után én már javában elkezdtem testemet is edzeni, sikerült rábeszélnem barátomat, hogy idegrendszeri problémáit próbálja fizikai tevékenységben levezetni. Elkezdtünk együtt futni, csónakot béreltünk, hosszú dunai kirándulásokat tettünk, és együtt bejártuk a budai hegyeket és a Pilist.  Ekkoriban érte a megvilágosodás a Városligetben, éppen kocogásunk alkalmával, miközben Goethe Faustját idézte, igen, azt a részletet – egészen pontosan azt, hiszen ezt sosem feledhetem – hogy:

Az istenség lehull, pár pillanat még,
de támad már új szenvedély:
örök fényét habzsolni hogy’ rohannék,
előttem a Nap, mögöttem az éj,
felettem a menny, alattam a tenger -
szép álom, s közben minden fény kihal.
Haj! lelki szárnyakhoz nem egyhamar
szerezhet testi szárnyat is az ember!

–  majd a homokba rajzolta egészen pontosan azt, hogy hogyan is kéne a váltóáramú motorok működését megoldani. 

Nikola Tesla ugyanis szerette a költészetet és engedte, hogy az irodalom segítse imaginációját és inspirálja fantáziáját.

Ott voltam, láttam. 

5.

Másik alkalommal miközben éppen a vendégszerető Luppa-család házát hagytuk el, Pomázról kifelé menet, a klisszai domboldalban sétálva, melyről a helyiek és mi is úgy tartottuk, hogy ősi várromokat és kazamatákat rejt, tehát miközben éppen azt fejtegettem, hogy mennyire elegem van a sok kábelből a telefonközpontban és milyen jó lenne drótok és kötelékek nélkül, csak úgy, teljesen szabadon, ő megállt és azt mondta, hogy ez nem lehetetlen. 

Miért ne lehetne a hangot kábelek nélkül küldeni? 

Miért ne lehetne az információt, és akár az energiát is mindenféle közvetítő nélkül továbbítani? 

Vajon az információ nem energia-e és az energia miért ne lehetne információ?

1882-őt írtunk. 

Mondanom sem kell, hogy hamar eljutott arra a gondolatra, hogy olyan adó és fogadó készüléket kellene szerkeszteni, amely az információt, és – merész ugrás – de akár az energiát is adni és fogadni tudja. Olyan készülékről beszélt, amelynek nem okoz gondot semmilyen távolság, s amely az energiát és az információt egyként kezeli. Olyan, amely bárhonnan bárhová elér és képes fogadni is. Bevallom, én ekkor már csak, mint barát és segítő kísértem, mert az én tudásom látomásai követéséhez csekélyke volt. 

Végül a Luppa család megvásárolta javaslatunkra az említett domboldalt, amely, ahogyan azt sejtettük: az ősi pomázi vár romjait fedte. A domboldal tetejére felépítettük Nikola tervei alapján a bejáratot, amelyet ma úgy ismernek, hogy a Luppa-család mauzóleuma. Ez a tulajdonképpeni bejárata a Leletnek, amelyet a háborús évek kivételével ötven éven át építettünk barátommal. Ő maga utoljára csak édesanyja sajnálatos halálakor, tíz évvel az építkezések megkezdése után járt a helyszínen. Teljes mértékben rám bízta a Leletet, s amikor a Luppa-család anyagi támogatása megszűnt, saját pénzéből támogatta, hogy folytassam a munkálatokat.  Tudtam, hogy barátságunk záloga az, hogy jól végezzem a rám bízott feladatot, így szinte vakon követtem utasításait. 

A készülék részleteit eleinte külön állítottam elő, és másokat is bevontam, később a kazamaták feltárásával, megerősítésével, teljes és jól kiépített műhelyre tettem szert, magában a Leletben éltem, de a kísérletek előrehaladtával jobbnak láttam, ha senki sem szerez tudomást arról, hogy mi van a Luppa-család mauzóleuma alatt. 

Az első háború négy éve sokat segített abban, hogy teljesen megfeledkezzenek rólunk. 

Utána teljesen egyedül dolgoztam a mélyben, kizárólag barátom utasításai és tervei szerint. Életemet feláldoztam a barátságunk oltárán, s a mauzóleum alatti kazamatákba és a meg nem értett zseni ötleteibe temettem magam. 

A második háború előtt elhagytam a vén kontinenst, anélkül, hogy akár csak egyetlen-egyszer is sikerült volna kipróbálnom a Leletet, mégis bíztam Tesla látnoki képességeiben. Halála és a háború nagyon megviselt, mégis ilyen öregen is visszatértem, remélve, hogy legalább egyszer kipróbálhatom egész életem munkáját.  Hiszen miért is volt Nikolának annyira fontos, hogy megvalósíthassa a szabad információ- és energia-áramlást? 

Úgy hitte, hogy végtelen sok energia van jelen minden pillanatban, s hogy ezt az energiát meg lehet csapolni, s mindenkinek juthat belőle. Természetesen ezt az ötletét még életében látta eltiportatni az energiaiparban érdekelt pénz és hatalom által.  Úgy hitte, hogy végtelen sok lakott világ vesz minket körül, s van közöttük olyan, amelyen emberek élnek. A készülék, Tesla hagyatéka, vagyis a pomázi lelet képes lett volna energiát nyerni, és információt küldeni és fogadni – bárhová és bárhonnan. 

Kilencven éves múltam, amikor utoljára léptem a Lelet kapujába, a Luppa-mauzóleumba. A mauzóleum közepére lépvén a kulccsal lejutottam a Leletbe, s elindultam a terem mélyére, hogy megvalósítsam halott barátom utolsó kívánságát. 

Leírhatatlan, ami ezután történt, s elmondhatatlan, amit megtudtam.

6.

Néhány nappal később tartóztatott le Budapesten a Kommunista Párt titkosszolgálata, s amit a nácik (mert hiszen zsidóként elmenekültem) nem tudtak megtenni, ők nagy leleménnyel megvalósították. 

Közel száz évesen elfogtak és ebbe a táborba hurcoltak. 

Azt hiszik, győztek, azt hiszik, hogy beszélni fogok nekik Tesláról és közös munkánkról: a pomázi leletről. Azt hiszik, hogy végleg bezártak ebbe a sötét labirintusba.

Még ha én magam már nem is találom meg a kiutat ebből a labirintusból, talán a gondolatot meglelik, melyet most rögzítek a végtelen tudat rezgő hálójába. 

Az Akasába. 

Még akkor is, ha nekem vagy magának a szövegnek nem is sikerül kijutni, valaki – az új korszak gyermekei közül – képes lesz „lehívni” ennek az elbeszélésnek, ennek a történetnek láthatatlan gondolat-rezgéseit, s rekonstruálni tudja majd azt az elkapott nyomokból. Tesla legalábbis bízott abban, hogy amint ő képes volt jegyzetek nélkül, hosszú meditációk, elmélyedések után, lázas és izgatott munkában megvalósítani látomásait, úgy majd lesznek vagy vannak olyanok, akik a történeteket hasonlóan tudják „kezelni.” Olyan az emberiség szempontjából nem mellékes történeteket, melyeket a kor hatalmasai és győztesei, vagy a zűrzavar és a káosz eltitkolnak és eltemetnek. (...)

(A teljes elbeszélés - más fantasztikus elbeszélések mellett - újabb változatban olvasható lesz a 2017-ben megjelenő Anakronista című kötetben.)