„Túl bátortalan a mai író, inkább hallgat, fél...” - interjú Madár Jánossal

„Túl bátortalan a mai író, inkább hallgat, fél...” - interjú Madár Jánossal

2019. 11. 24., v - 07:08
0 hozzászólás

Madár János a Magyar Írószövetség elnöki pozíciójára pályázik. Erősen kritizálja Szentmártoni János kilenc éves elnökségét, klikkekről, szekértáborokról, ellentétekről és félelmekről beszél. De mi a programja? Mi lenne az idős Írók Otthona? Mit gondol Madár János a Magyar Művészeti Akadémiáról, az Írószövetség és a többi írószervezettel való kapcsolatáról, a JAK megszűnéséről, a KMTG létrejöttéről, a PIM új igazgatójáról, az írószövetség székházáról?

Kilenc év után nem indul újra Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnöki pozíciójáért. Két új jelölt van Erős Kinga és Madár János. Megkerestük mindhármukat, a leköszönő elnököt és a két jelöltet is, és feltettük nekik a fontosabb kérdéseket, programjukkal, terveikkel és a magyar irodalmi életet megosztó ügyekkel kapcsolatban. A DRÓTon most mindhárom nagy interjút olvashatjátok.

DRÓT: Hogyan értékelnéd Szentmártoni János kilenc éves elnöki tevékenységét?

MADÁR JÁNOS: Szentmártoni János nem egy tehetségtelen ember. Azonban őt kinevelték egy feladatra,
aminek meg is felelt, meg is felel. Megmondják neki, hogy mit és hogyan csináljon...

Az utolsó három évben aztán teljesen egy szűk csoport kiszolgálója lett Szentmártoni János. A választmány állásfoglalását több esetben semmibe vette, és azzal ellentétesen cselekedett.”

Ilyen eset volt egy éve, amikor Szentmártoni Jánosnak egy barátja arra kérte a választmányt, hogy azonnal zárjunk ki egy írószövetségi tagot (valamilyen nevetséges indokot mondott). A választmány egybehangzó véleménye az volt, hogy senkit sem lehet kizárni, hiszen az alapszabály nem teszi lehetővé. Nyilván, ez a jegyzőkönyvben is így van. A választmány állásfoglalásával ellentétesen néhány nap múlva Szentmártoni János elnök határozatot küldött az illető tagnak, hogy kizárták. Ez is súlyos szabálytalanság Szentmártoni János részéről. A kizárt személy – törvényismerő ember lévén – azonnal bírósághoz fordult. A bíróság felszólítására, állásfoglalására a vezetőség, illetve Szentmártoni János visszaállította a kizárt költő tagságát, és újra szerepel a tagok névsorában. Hiába állították vissza a tagok sorába ezt az alkotót, ezzel a kizárási szabálytalansággal Szentmártoni János és csoportja megalázott egy tehetséges költőt. 

DRÓT: Mit gondolsz a közelmúlt eseményeiről, például a Magyar Művészeti Akadémia felállásáról és működéséről?

MADÁR JÁNOS: A Művészeti Akadémia egészét nem ismerem. Az irodalmi tagozatról viszont sok mindent tudok, hiszen az ott működő barátaim tájékoztatnak sok mindenről. Elmondásuk szerint a Művészeti Akadémia irodalmi tagozata azok kezébe került, akik a Magyar Írószövetséget is uralják. Ha ez így van, akkor az nagy baj, és sürgősen tenni kellene valamit… Nem lehet egyetlen szervezet sem egyes alkotók kiváltságának színtere, mások háttérbe szorítása... Tehát itt is uralkodik az az aránytalanság, mint az Írószövetségben?!

DRÓT: Mit gondolsz az Írószövetség kapcsolatáról a többi írószervezettel?

MADÁR JÁNOS: Nagyon fontos ez a kérdés is. Nekem az a véleményem – és ennek már hangot is adtam –, hogy úgy a Szépírók Társaságával, mint a Magyar Írók Egyesületével, és más írószervezettel (ide sorolom az MMA irodalmi tagozatát, a Magyar Alkotók Országos Egyesületét, stb) kapcsolatot kellene teremtenünk.

Ki kellene beszélni magunkból – megfelelő fórumokon – azokat a félreértéseket, jogos vagy jogtalan sértődéseket, amelyek a kortárs irodalom ilyen mértékű szétszabdaltságát jelenti.”

Én tagja vagyok – a Magyar Írószövetségen túl – a Magyar Írók Egyesületének is, folyamatban van a Magyar Alkotók Országos Egyesületében a felvételem. Minden szervezetben vannak olyan alkotók, akikkel szívesen találkozom, akikkel szívesen beszélek irodalomról, társadalmi kérdésekről. Csak közösen – mindenféle árkot betemetve – tudunk érvényes, hiteles irodalmi, szakmai életet élni. Csak akkor születhet – minden szempontból – hiteles értékítélet is, amely alapján egy-egy író, költő ilyen vagy olyan díjat kaphat. Most pedig a marakodás veszi el a méltóságát az egésznek... Érzik ezt az olvasók is, ezért ez a nagy elfordulás a könyvtől, az irodalomtól. Egy békés összefogással minden problémát ki lehetne kerülni.  

DRÓT: Mit gondolsz a József Attila Kör megszűnéséről?

MADÁR JÁNOS: Nem ismerem közelebbről a megszűnés körülményeit. Szomorúan vettem tudomást a József Attila Kör megszűnéséről, mert évtizedekig a tehetséges fiatal írók, költők jól működő szellemi műhelye volt. Most – a belső és külső harcok érzékelésével – fölöslegeseknek érzik a Kör működését, Míg korábban évekig érlelődött egy-egy fiatal tehetség irodalmi kibontakozása a Körben, most azt látják ők is, hogy más szervezetekben, képződményekben viszont mindenféle szakmai létra nélkül azonnal írószövetségi tagsághoz, kiváltságokhoz lehet jutni. Tehát a József Attila Kör megszünése szoros kapcsolatban van azzal a nagy aránytalansággal, ami jelenleg uralkodik a Magyar Írószövetségben.

DRÓT: Mit gondolsz a Kárpátmendencei Tehetséggondozó Kft-ről és a körülötte kibontakozó vitákról? (Orbán János Dénes és Krusovszky Dénes vitája a DRÓTon itt olvasható.)

MADÁR JÁNOS: Ebben a vitában Krusovszky Dénesnek teljesen igaza van. Ez

a Kárpátmedencei Tehetséggondozói Kft és programja egy felfújt léggömb.”

Ebben az interjúban benne van, hogy állítólag több milliárdot használhatnak erre a programra. Az egész magyar irodalomra – idevéve a többi irodalmi szervezetet is – töredékét kapjuk csupán. Mi ez az egész?! Mi ez a sohasem létező aránytalanság, amit rettenetes nagy felháborodás kísér az irodalmi életben.

DRÓT: Mit gondolsz a Petőfi Irodalmi Múzeum új igazgatójáról, Demeter Szilárdról? (Kapcsolódó interjúnk a DRÓTon.)

MADÁR JÁNOS: Nem ismerem igazán Demeter Szilárdot. Ezért csak azt mondhatom, amit tapasztaltam. Kétszer-háromszor hallottam, amikor az elképzeléseiről beszélt.

Csak  álltam értetlenül, amikor valami olyasmit mondott, hogy fülön kell fogni az írókat és elvinni az olvasókhoz. Aztán, hogy ügynökséget fognak működtetni az írószövetségben. Majd, hogy valami előretolt helyőrséget fognak működtetni. Hirtelen egy félkatonai szervezetre gondoltam...”

Mindent összevéve: nem értem Demeter Szilárd elképzeléseit. Lehet, hogy bennem van a hiba. Ezt sem zárom ki. De amikor nagyon sokan nem értik – ugyanúgy, mint ahogyan én sem értem ezt a mérhetetlen nyomulást –, akkor jó lenne, ha elmagyarázná minden írószövetségi tagnak, hogy mit is akar. Miért is kell a Magyar Írószövetségnek a PÍM-hez tartozni?! Demeter Szilárd többször kijelentette nyilvánosság előtt, hogy ő nem író, hogy semmi köze az irodalomhoz. Most mégis azt láttuk választmányi ülésen, hogy felvették az írószövetségbe. Ez nem is volna baj, csak tízkötetes írót, életművel rendelkező alkotót meg nem vettek fel, pedig a Magvető, Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki a műveit, és folyamatosan jelen van az irodalmi folyóiratok hasábjain. 

DRÓT: Miért jelentkeztél a Magyar Írószövetség elnöki pozíciójára?

MADÁR JÁNOS: Váci Mihály egyszer – országgyűlési képviselőként – így kezdte a parlamenti felszólalását: Én nem akartam szólani, de kijelöltek. Én sem gondoltam arra, hogy egyszer pályázatot nyújtok be a Magyar Írószövetség elnöki pozíciójára. Három évvel ezelőtt már többen megkerestek, hogy induljak el az elnöki tisztségért... Akkor viszont semmiféle tájékoztatást nem kapott sem a tagság, sem a választmány a választási közgyűléssel kapcsolatosan. Így Szentmártoni János akkori elnök lett az egyetlen jelölt. Meg is nyerte... Közben valaki szórólapon az én nevemet kezdte közzé tenni, mint akire új jelöltként többen gondolnak. De ez ilyen formán nem minősülhetett hivatalosnak, így csak egy botrány bizonyítékaként őrizte Szentmártoni János az egyik kézzel írt szórólapot az írószövetség páncélszekrényében. Ettől kezdve

az elnök részéről, a Vezetőség részéről és a hozzájuk tartozó csoport tagjai részéről folyamatos támadások értek.”

Az Elnökség – teljesen szabálytalanul – levétette a minisztériumi listáról a nevemet a József Attila-díjra felterjesztettek közül. Senki másnak a nevét nem vétették le, csak az enyémet.  Az utóbbi években nagyon sokat veszített a Magyar Írószövetség a rangjából. A külső megítélés szerint is egy szűk kör, szűk csoport vette át az irányítást. Ez a vezetés – az állandó fiatalítást hangoztatva – aztán teljesen rossz irányt vett fel, aminek az utolsó három éve aztán teljesen elviselhetetlenné tette a tagság többsége számára a szövetségi életet. Az Etikai Bizottság hiánya, a Tagfelvételi Bizottság megszüntetése, az önkény és gátlástalanság, szabálytalanságok egész sora...  Ezt a helyzetet öröklöm – most, 2019 november végén –, ha én leszek az elnök. Nehéz dolgom lesz, de nem vagyok kezdő ember a vezetésben. Remélem, az élet legkülönbözőbb színterein eltöltött évek, évtizedek elegendők lesznek ahhoz, hogy helyreállítsam a Magyar Írószövetség egykori rangját. Természetesen ezt lépésről lépésre gondolom... Egyszerre lehetetlen, talán nem is lehet visszaadni azt a rangot, azt a méltóságot, amit Tamási Áron, Németh László, Veres Péter, Csurka István, Fekete Gyula, Csengey Dénes, Csoóri Sándor emberi és alkotói kiállása jelentett. Hosszan lehetne sorolni ezt a névsort, ami önmagában is csak a felelősség érzését erősíti bennem.  

DRÓT: Milyen szerepe van szerinted a Magyar Írószövetségnek és az elnökének 2019-ben Magyarországon?

MADÁR JÁNOS: Társadalmi szerepe is volna a Magyar Írószövetségnek, csak nem tölti be. A mai Magyarországon nagyon kevés megünnepelni 1956-ot, megkoszorúzni egy-egy emléktáblát, stb. Sokkal több kellene, hiszen a nagy íróelődeink példája is teljesen mást mutat.

Túl bátortalan a mai író, inkább hallgat, fél... Csak azt nem tudom, mitől... Mintha egymástól is félnének...”

És ez a legszörnyűbb... Ha én leszek az elnök, mindent elkövetek, hogy ezt a félelmet oldjam. Ugyanis ha magunkba fojtjuk az egyéni és társadalmi problémákat, abba biztosan belepusztulunk. De ha kimondjuk és egy közösség, egy szövetség egy ország javára fordítjuk, az előbb-utóbb mindenkinek jó. Én voltam korábbi években önkormányzati képviselő, látom az egyén és közösség, az egyén és az ország társadalmi kapcsolódási pontjait. 

DRÓT: Mit szeretnél megvalósítani?

MADÁR JÁNOS: Azt szeretném megvalósítani, amiért eddig is szót kértem mindig: az irodalom rangját szeretném visszaállítani. Tehát mindent megtenni azért, hogy a hiteles művek és hiteles szerzők a köztudatban méltó helyet foglaljanak el. Mindezt a teljes magyar irodalomtörténetre és a teljes kortárs irodalomra szeretném kiterjeszteni. Bocsánat az egyes szám első személyért, de minden szó mögé oda kell gondolni egy alkotóközösség teljes munkáját és tisztességes szándékát. Mindehhez még hozzátartozik egy nagyon fontos mozzanat: irodalmunk nemzeti értékének védelme, a magyar nyelv védelme. Ez át kell hogy hassa az Írószövetség életét...

DRÓT: Kikkel dolgoznál együtt főleg?

MADÁR JÁNOS: Mindenkivel szívesen dolgoznék, aki önzetlen hozzáállással, segítő  és közösségépítő szándékkal közeledik a szövetség mindennapi feladataihoz. Természetesen a jelenlegi alkalmazottakra, munkatársakra elsőként számítanék, hiszen csak velük tudom biztosítani azt folytonosságot, amit a törvényes működés is megkövetel a szövetségtől (irodavezetői, titkársági, számviteli, pénzügyi, dokumentációs, műszaki, stb). Az írószövetség új Vezetőségében olyan tagokkal dolgoznék szívesen együtt, akik nagy odaadással, a teljes tagság érdekeit figyelembe véve végzik munkájukat. Az új Választmányban szintén olyan tagokkal dolgoznék szívesen együtt, akik a teljes tagság érdekeit helyezik mindenek fölé. Így érhetünk el egy kiegyensúlyozott, értékorientált szövetségi munkát.  

DRÓT: Mi a legfontosabb célod?

MADÁR JÁNOS: A legfontosabb célom: egy békés, családi hangulat megteremtése az Írószövetségben. Csak egy ilyen közösség nyújthat jó érzést, biztonságot és összetartozást, szakmai felemelkedést. Az irodalom – mint az egyik legérzékenyebb művészeti ág – ezt kívánja.

Lehet bármilyen társadalmi berendezkedés, az írónak, az irodalomnak meg kell teremtenie a maga méltóságteljes szigetét.”

Én egy ilyen szigetről álmodom, aminek a megvalósításához érzek magamban elegendő hitet, erőt, szakmai rátermettséget és tisztességet. Eddigi életem, élettereim – bányász,  bányamentő, tervező, műszaki kivitelező, pedagógus, népművelő, könyvtáros, rádióriporter, olvasásszociológus, falukutató, újságíró, szerkesztő, közigazgatási szakember, önkormányzati képviselő, irodalmi szervező,megyei írócsoport-titkár, könyvkiadó,több ciklusban írószövetségi választmányi tag, stb – elegendő tapasztalatot, rálátást biztosít számomra az elnöki munkához. Én az írószövetségi elnöki munkát nem valamiféle kiváltságnak, hanem szolgálatnak tekintem. Olyan szolgálatnak, amellyel minden szövetségi tagnak – és azon túl is – hasznos vezetője lehetek. Engem az erkölcs és a tisztesség vezérel...       

DRÓT: Mit tehet a Magyar Írószövetség a tagjaiért szerinted a jövőben?

MADÁR JÁNOS: Az Írószövetség nagyon sokat tehet a tagjaiért. Ehhez viszont azonnal vissza kell állítani az Etikai Bizottságot és a Tagfelvételi Bizottságot. Ha ezt megtesszük, azzal a bizalom visszaállításának két legfontosabb lépését megtesszük. Aztán újra föl kell építeni a szakosztályainkat, amelyek ma csak papíron léteznek (ha megnézzük a dokumentumainkban szereplő szakosztályokat, szinte csak a halottak neveit olvashatjuk). Tehát újra kell éleszteni a szakosztályainkat. Minden szakosztály élére új vezetőket kell választani, a tagságot pedig az érdeklődésnek és műfaji sajátosságoknak megfelelően munkára szólítani. Máris sokan éreznék, hogy fontos részesei, teremtő részesei az írószövetség életének, nemcsak tagdíjat fizetnek. Az elnöki programomban megjelöltem egy szociális bizottság létrehozását is, amely viszont a gondoskodás, szociális gondoskodás terén figyelne oda tagjaink életére, sorsára. A Magyar Írószövetségnek társadalmi, jogi biztonságot, védelmet is kellene nyújtani a tagja felé. A programomban megjelölteken túl is több olyan fontos elképzelésem van, amit meg lehetne, kellene valósítani ahhoz, hogy egyre több írószövetségi tag érezze az írószövetségi tagság fontosságát, rangját. Érezzék azt, hogy a szövetségnek megbecsült tagjai...

DRÓT: Mi a terved a Magyar Írószövetség székházával?

MADÁR JÁNOS: Ha én leszek az elnök, a Magyar Írószövetség székházának rangját, a nagy elődökhöz méltó rangját szeretném visszaállítani. A meglévő emléktábla mellé újabb emléktáblákat helyzenénk el országos ünnepek, évfordulók alkalmával. Néhány szobor elhelyezésén is gondolkodnék, amit a vezetőséggel, a választmánnyal közösen kidolgoznánk és megvalósítanánk. A lépcsőházban a falfelületeken a székházhoz kötődő nagy írók, költők képeit helyeznénk el. Idegenforgalmi szempontból is megvizsgálnánk a székházat, és külső csoportokat, vendégeket fogadnánk folyamatosan. Mindehhez idegenvezetőt is választanánk tagjaink sorából. 

DRÓT: Azt írod elnöki pályázatodban, hogy idézem: „Az általános elnöki programom kiemelt feladatai – a Magyar Írószövetség székházának (Budapest, Bajza u. 18.) megőrzése, saját tulajdonba való vétele; a tisztesség és erkölcs fontosságának tudatosítása; az etikai bizottság létrehozása; az  Írószövetség saját könyvesboltjának létrehozása; az országos olvasótábori mozgalom újraindítása; valamennyi megyében szeretném létrehozni a megyei írócsoportokat; szeretném elindítani a „Magyarország újrafelfedezése” szociográfiai sorozatot; az irodalmi köztudatból és a tankönyvekből méltatlanul kiszorított szerzők visszaemelése; az írók megbecsülésében az aránytalanságok csökkentése (támogatások, díjak); a szekértáborok túlkapásainak visszaszorítása; az írói hagyatékok megőrzése (…)” Mit értesz az alatt, hogy „a szekértáborok túlkapásainak visszaszorítása”?

MADÁR JÁNOS: Ez egy kérdéscsoport. Igen, a Magyar Írószövetség székházának ügyét is át kellene újra gondolni. Többször is a szövetség tulajdonába mehetett volna már a székház, ha megtesszük a legfontosabb lépéseket. De a Vezetőség mindig a halogatást választotta... És ez így volt az elmúlt kilenc évben is. Az erkölcs és a tisztesség fontosságának hangsúlyozását azért tartom nagyon fontosnak, mert aki író, költő, irodalomtörténész, nem élhet az erkölcs és a tisztesség intelme, parancsa nélkül. Ugyanis megszüntették az Etikai Bizottságot... Többször kezdeményeztem az Etikai Bizottság  visszaállítását, amire csak cinikus válaszokat kaptam: „minek az.”

Az Írószövetség saját könyvesboltjának létrehozása szintén fontos, hiszen a terjesztésnek egy olyan új formáját tudnánk ezzel megteremteni, amely lehetővé tenné, hogy minden tagtársunk új könyve egy helyen kerülne terjesztésre. Ez egyben egy állandó kiállítást – szellemi jelenlétet – is jelentene a tagoknak, ahol (könyves háttérrel) tarthatnánk irodalmi rendezvényeket, könyvbemutatókat. Természetesen a könyvesboltnak alkalmazottja, alkalmazottjai volnának, akik felelősen vezetnék a boltot, egyben szervezői volnának az ottani rendezvényeknek is. Az országos olvasótábori mozgalom újra indítását azért említem az elnöki  programomban, mert nagyon fontos volna feleleveníteni az olvasóvá nevelésnek azt a formáját, amit évtizeden át folytattunk. Számtalan ilyen tábornak voltam vezetője, szakmai vezetője Nagy Gáspárral, Ratkó Józseffel, Maróti Istvánnal, Czakó Gáborral, Csengey Dénessel és másokkal. Az olvasótáborok lényege a játékos tanulás, a könyvek megszerettetése játékos úton. Olyan sajátos módszerei, foglalkozási formái alakultak ki ennek a mozgalomnak, amelyeket vissza kellene hozni a gyakorlatba. Ezzel a szülőknek, iskolák, könyvtáraknak is óriási segítséget nyújtanánk. Élnek még a régi olvasótábor-vezetők közül többen, akiknek a szakmai tudását hasznosíthatnánk. A megyei írócsoportok: a meglévők mellett minden megyében meg kellene alapítani az írócsoportokat. Ezzel az ország egészének irodalmi, művészeti mozgását, fejlődését láthatnánk, összefoghatnánk. Fontosnak tartom – a korábbi évtizedekben volt – ennek a feladatnak a folyamatos szervezésére egy külön munkatársat alkalmazni. A Magyarország felfedezése sorozat tovább gondolásával fontosnak tartanék egy mai szociográfiai sorozat indítását, hiszen talán sohasem volt még ennyi élő, eleven téma a szociográfia számára. És mégis milyen nagy a csend...

Mintha minden rendben volna...”

A Magyar Írószövetség feladatának tartom azt is, hogy a köztudatból méltatlanul kiszorított írókat, költőket visszahozzuk. Ezt tanulmányokkal, monográfiákkal, folyóiratbeli folyamatos publikációkkal tudnánk elérni. Azonnal adódik a kérdés: hogy kik a méltatlanul kiszorított írók, költők? Ezt a szövetség legjobb kritikusai, irodalomtörténészei, költői közösen döntenék el. Nagyon sokan tapasztalják, csak kevesen merik kimondani, hogy egy már-már elviselhetetlen aránytalanság uralkodik az írószövetségen belül. Ez az aránytalanság abban mutatkozik meg élesen, hogy a különböző díjakat, könyvtámogatásokat, kiemelt rendezvényeken való szerepléseket – főleg, ha tiszteletdíjjal is jár – mindig ugyanazok a személyek kapják meg.  Már a vak embernek is szemet szúr ez a gátlástalan nyomulás. Huszonöt-harminc tagból áll ez a csoport, tábor, amely tolja és tolatja a szekerét... A közel ezer tag pedig csak nézi értetlenül..., és befizeti a tagdíjat.

Már húsz éve beszélek az írószövetség összejövetelein, közgyűlésein arról a szörnyű jelenségről, ami megint csak beárnyékolja az életünket: meghal egy író, másnap a teljes hagyatékát kukába vágják... Nyilván, ez nem érvényes mindenkire, de a legtöbb írói hagyatéknak ez a sorsa. Én több írói hagyatékot megmentettem, őrzök... Tudom, sokan azonnal azt mondják, ott van a Petőfi irodalmi Múzeum. De az általam felvetett probléma túlmutat a Petőfi Irodalmi Múzeum munkáján, lehetőségein. Nekünk – akik eleven részesei vagyunk a kortárs irodalomnak – kell azonnal cselekednünk egy-egy tragédia esetén. De hogy cselekednünk kellene, az biztos... Mindez társadalmi érdek is... Értéket, magyar értéket csak úgy tudunk megőrizni, hogy megmentjük, megőrizzük, majd feldolgozzuk... Ezért is jelöltem meg ezt a munkát, ennek gyűjtemény jellegét, múzeumi jellegét. Az alkotói folyamatnak elengedhetetlen, utolsó mozzanata, amikor már az életmű megbecsüléséről van szó.

A klikk szerű csoportok, szekértáborok visszaszorításán azt értem, hogy a már jelzett húsz-huszonöt személy mérhetetlen nyomulását, gátlástalan csörtetését vissza kellene fogni. Itt arra gondolok, hogy szövetségi fórumokon kibeszélni, megbeszélni ezeket a túlkapásokat, amelyek az utóbbi időkben több szabálytalansággal is párosultak.

DRÓT: Azt is írod elnöki pályázatodban, hogy „az általam elindított Írók Otthona program létrehozása, megvalósítása az Írószövetségen belül (idős, egyedül álló írók számára).” Hogy kellene ezt elképzelnünk? Miért fontos ez?

MADÁR JÁNOS: Az Írók Otthona intézményes keretek között működne, amihez az állami költségvetés szociális keretéből folyamatosan betervezett és lehívott összeg jelentené a gazdálkodás feltételeit. Az Írók otthonában nappali ellátást és bentlakásos ellátást szeretnék megvalósítani. Ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert jelenleg is sok idős, beteg, egyedül álló író él, éldegél egyedül). Hosszú ideig dolgoztam közigazgatásban, működtettem szociális intézményt...

Tudom, hogy sok író igényelné ezt a gondoskodást.”

Máris érkeztek hozzám olyan igények, mely szerint szívesen csatlakoznának az Írók Otthona programjához, életéhez. Ha a lélektani oldalát nézzük ennek a tervnek, akkor azonnal látjuk, hogy az idős, beteg, egyedül álló, magára maradt íróknak azért volna jó egy ilyen program, illetve intézmény, mert állandó orvosi ellátást, folyamatos étkezést, segítséget, szükség esetén ápolást kapnának. És van még egy nagyon fontos mozzanata az Írók Otthona programnak, intézménynek: hogy a bekerülő idős alkotók egy állandó szakmai, irodalmi közegben élhetnek, ahol könyves háttérrel halálukig fontosnak érezhetik az életüket és alkotásaikat. Természetesen ebbe az intézményben minden fontos irodalmi, művészeti folyóirat is jár majd, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy minden odatartozó idős író szerves része lehessen a kortárs irodalomnak, amíg csak él.    

 

Készítette Weiner Sennyey Tibor.