Vajon volt olyan költő, aki „extázisban” írta verseit?

Vajon volt olyan költő, aki „extázisban” írta verseit?

2020. 05. 09., szo - 07:22
0 hozzászólás
Az indonéz irodalom a legfiatalabb irodalmak közé tartozik, maga a nyelv csak 1928-ban keletkezett a modernizált maláj és számos helyi nyelv (jávai, balinéz,buginéz, minangkabau) egyvelegéből. Ennek a fiatal nyelvnek, amit ma 267 millió ember beszél, egyik legjelentősebb költőjét és drámíróját W. S. vagyis Wilibrodus Surendra Rendrának hívták. W. S. „Willy” Rendrával 1960 októberében ismerkedtem meg Jogjakartában...
W. S. Rendra
Gömöri György esszéje W. S. Rendra, indonéz költő és drámaíróról

W. S. Rendra

(1935-2009)

Rendra 1935-ben született a jávai Soloban és 2009-ben, 74 évesen hunyt el - élete bizonyos értelemben dióhéjban tükrözi az indonéz társadalom változásait: katolikus apától és első neve alapján (Ismadillah) jávai - mozlimból katolizált?- jogjai anyától született. Részben ez, részben az indonéz politikai tömeggyilkosságok és a társadalmi igazságtalanságok miatti kiábrándulása a magyarázat arra, miért változtatott vallást, tért át mozlimnak 1971-ben ez a nagyon tehetséges és sikeres költő és drámaíró, akinek végül is három feleségtől lett tíznél több gyereke.

W. S. „Willy” Rendrával 1960 októberében ismerkedtem meg Jogjakartában (amit akkoriban Dzsokdzsakartának írtunk), ahol egy tanévet töltöttem a Gadjah Mada egyetem vendéghallgatójaként. Nevét már korábban hallottam és azt is tudtam róla, hogy ő is itt végezte az egyetemet ás egy sikeres verseskötet szerzője, mégis meglepett a nálam egy évvel fiatalabb, rokonszenves költő kedvessége és Indonéziában ritka tájékozottsága. Rendra akkoriban elég szegény volt, feleségével és kisfiával együtt egy kis házban lakott, Jogja külterületén- teával kínált, vagy valamilyen üdítővel és azonnal 1957-es élményeiről kezdett beszélni – ekkor járt a Világifjúsági Találkozón Moszkvában.

A Szovjetben olyan az élet, mint itt, sőt talán még rosszabb”.

A fiatal indonézeket főleg a szovjet lakásínség döbbentette meg - Jáván, ha szerény körülmények között, de a szegényeknek is jutott hely a „desa” nevű fél-falusi negyedekben, míg Moszkvában centiméterre ki volt számítva a lakásterület, ami egy átlagos fiatal párnak járt.

Rendra elég jól beszélt már angolul és azt mondta, gyakran vitatkozott oroszokkal Istenről, a kultúráról és a szocialista realizmusról. Már ezzel is közel került emigráns szívemhez, ami nagyot dobbant, amikor Willy előhúzta Czesław Miłosz „Captive Mind” (Magyarul: A rabul ejtett értelem - Megj. szerk.) művének zsebkönyv kiadását- a későbbi Nobel-díjas lengyel költőt én már akkor is bizonyos értelemben mesteremnek tekintettem. Miután beszámoltam Rendrának Miłosz legujabb könyvéről, ő meg egy készülő előadásához kért tőlem adatokat:

vajon volt olyan költő, aki „extázisban” írta verseit?

Mickiewiczet említem, Edgar Allan Poet és Coleridget, a híres „Kublai Khán” versével. Megköszöni és fel is fogja használni információimat az egyetemen tartandó előadásában.

W. S. Rendra versei a DRÓTon

Gömöri György fordításában

„Épülő világunk-  vasvilág,
üvegből és ordító lyukakból áll.
Holnapi világunk már nem szűzies,
hanem aláaknázott és mindenki előtt szétnyitott,
mint egy felszabadult kurva combjai (...)”

A korai Rendra-líra három témára fókuszál: ezek a természet, az ember és az Isten. Első két kötetében a balladák és románcok dominálnak, ami részben Adam Mickiewiczre, részben Federíco Garcia Lorcára emlékeztet, bár Rendra saját bevallása szerint nem ismerte Lorcát, amikor ezeket írta. Inkább vérmérsékleti rokonság áll fenn a két költő között- Rendrának is erős a színérzéke és alkatilag ő is sokkal inkább anarchista, mint tekintély-tisztelő, legyen az a tekintély az állam, a társadalom, vagy egy teljhatalmat követelő párt. Rendra tudatos költő (egyik modelljének 1960-ban meglepetésemre T.S.Eliot-ot nevezte meg) és nagyon tudatos drámaíró, illetve fordító.

Már fiatalon is az indonéz irodalom modernizálását tűzte ki céljául, a többi közt egy soloi színházban Ionescot rendezett. Verseit saját maga - ha európai meghatározást keresett hozzá - valahová az expresszionisták környékére sorolta. És - ami nekem különösen fontos - barátságunk akkor izmosodott meg, amikor angol meg indonéz nyerseim alapján

W. S. Rendra József Attilát kezdett fordítani.

Akihez az indonéz líra legfontosabb alakja, a fiatalon meghalt Chairil Anwar volt némileg hasonló. Mivel én már korábban fordítottam magyarra Anwart, akit Rendra is nagyon tisztelt, és tudtam, jó a nyelvérzéke, gondoltam, megkérem őt, fordítson le néhány József-darabot a Gajdah Mada egyetemen tartandó előadásomra, aminek angol eredetijét egy Endang nevű kedves indonéz lány ültette át angolból. Ezt az előadást 1960 decemberében tartottam, a kéziratot négy Rendra által fordított József Attila verssel együtt azon nyomban leadtam a Siasat nevű jakartai folyóirat szerkesztőségének. (Nagyon alacsony példányszámú, de színvonalas folyóirat volt, Mochtar Lubis szerkesztette, hamarosan meg is szűnt részben politikai, részben anyagi okokból ). Willy nagyon gyorsan dolgozott, szemem láttára kapásból fordított, de már akkor megjegyezte: őt igazán a színház érdekli. Örülne, ha kapna ösztöndíjat valahová Európába. (Ez később sikerült is, bár nem Londonban- 1964-től 67-ig Rendra New Yorkban élt, ott kapott ösztöndíjat a Színművészeti Akadémián). József Attilán kívül Rendra, akivel ottani évem alatt gyakran találkoztam, mást is fordított – tőlem pár verset, meg egy részletet angolul írt oxfordi disszertációmból a lengyel és magyar irodalomról, ezek mind a jogjai Basis című katolikus folyóiratban jelentek meg.

Az amerikai tartózkodása egybeesett az 1965-ös kommunista puccskísérlettel és az azt követő hihetetlenül véres megtorlással (félmillióra becsülik az akkor megölt kommunista párttagok,illetve szimpatizánsok számát), amit Rendra növekvő elkeseredéssel és cinizmussal szemlélt.

Hazatérése után főleg színházzal foglalkozott, harmadik és negyedik verseskötetei (Bluesok Bonnienak,1971, Öreg Cipők Dalai, 1972) többnyire drámai monológokat tartalmaznak- ezek közül a „Jakarta prostituáltjai – egyesüljetek!” című vers kiverte a lényegében konzervatív jávai társadalom összes biztosítékát. Rendra nem szerette a Szukarno rezsim utolsó éveit, amikor az úgynevezett „Nasakom” (a nacionalista-mérsékelt mozlim-kommunista) koalíció egyre inkább a kommunisták javára tolódott el, és számos nyugatbarát folyóiratot betiltottak, de az azt követő, szabad versenyes Szuharto-rendszerrel sem rokonszenvezett, számos fórumon ostorozta annak államilag fejlesztett és jóváhagyott, még a helyi körülmények között is rendkívüli korrupcióját.

Ezekben az években az ú.n. Bengkel (Műhely) jogjai színházzal vált Rendra nem csak a fiatalok, hanem a rendszerkritikus ellenzék szószólójává.

Szuharto bukása után az új évszázad első évei Willy Rendrát igazolták: így lett belőle, a lázadó jávai költőből és drámaíróból a modern indonéz irodalom nagyhatású, népszerű alakja, maradandó ikonja.