Varró Dani, a mániákus verslábfetisiszta

Varró Dani, a mániákus verslábfetisiszta

2016. 10. 19., sze - 14:35
0 hozzászólás

Jó bepillantani a költő hétköznapjaiba, nem úgy, mint aki élvetegen kukkol, hanem mint ahogy az olvasó magára ismer az üres kávésbögre fölötti merengésben, a megállíthatatlan önreflektálásban, vagy akár a kezdő sofőr-lét füstölgő érzelmeiben. Varró Dániel Mi lett hova? című verseskötetéről Stenszky Cecília írt a DRÓTon.

Könyv

A költő lelke nem volt makulátlan, 
meg az elméje sem volt neki tiszta,
a versidomok szerelmese volt ő,
egy mániákus verslábfetisiszta.
(Varró Dániel: Mánia - részlet)

Meglepetésként vagy várva várt olvasnivalóként, Varró Dani végre újabb verseskötettel jelentkezett a Bögre Azúr és a Szívdesszert folytatásaként. A cím már maga elárulja, hogy a megszokott könnyed, tréfás és derűs stílust megállapodott emberként sem vetette le – és ez annál inkább (sőt, annak ellenére) hitelessé teszi, hogy a költeményekben ki-kikacsintva pózol. Hol az olasónak, hol önmagának, hol régvolt költőként, hol önmagaként. 

A költőóriások kedvelőinek örömére szinte valamennyi klasszikus költő megtalálható stílusparódiában, ihletőként vagy forrásként, Csokonaitól Arany Jánoson át Kosztolányiig és Radnótiig, de Somlyó Zoltán és Kassák rajongói sem maradnak hoppon. Csak győzze a lelkes olvasó a sok kikacsintást, célzást, rejtvényt megtalálni. 

Nyelvezete a játékosság mögött egyszerre hétköznapi és szokatlan, líraisága a formák medrében marad, a mai szavakat (Windows, klimpíroz, klaffog) azonban szemrebbenés nélkül variálja a klasszikusaink tipikusan felismerhető szófordulatával, vagy régi, esetleg ritkán használt szavakkal (mísz, gacsos, huncfut, frekventál).

Nemcsak rímekre, de műfajra és témára is igen találékony költővel állunk szemben: találunk ugyanis a kötetben esküvői vallomás-verset, futballkommentátor-ódát, pásztoridillt a Piros Alsóval és a Pikk Dámával, valamint bujdosóéneket villoni balladában a telefon fel nem vevéséről, sőt, verslábfetisiszta költeményt is. S persze még pár változatot a Boci, boci, tarkára, az olvasóknak ebből valószínűleg sosem sok. 

A hitvesi költészet is, mint egy harmincas éveit túlélő "jó költő" "kötelező tartozéka, megjelenik, hiszen ha már lúd, legyen kövér, legyen vicces, legyen évődő, legyen játékos – és szedje elő alkalmasint Babits Karinthy által is megtalált ötven asszonyát is, rímeljen magyarról angolra, esetleg ugrassa nyilvánosan a feleségét... természetesen csakis a megfelelően lírai-játékos és nagyon is őszinte vallomások után. 

A kötet végén található különös szabadvers egyrészt paródiába, másrészt filozófiába hajlik (Hiszen tényleg minden olyan, mint minden, ha nagyon-nagyon belegondolunk...), meta-versként szakadatlanul reflektálva a szabadvers-írás mikéntjére, a költő-létre, az írásra és a létre magára. Szerencsére nem feltétlenül kell beskatulyázni, hogy ez akkor most szabadvers-e, hosszúvers-e, vagy vers-e egyáltalán, hiszen pont a szavakkal való küzdelmet ábrázolja, a vaskorlátú formák virtuóza ezúttal (látszólag) hagyja magát a szavak megvadult lovaival elsodortatni. De ezzel is csak

az ember kukkant ki a költő mögül, s annál szerethetőbb lesz, minél jobban belebonyolódik a szavak jelenébe. 

Jó bepillantani a költő hétköznapjaiba, nem úgy, mint aki élvetegen kukkol, hanem mint ahogy az olvasó magára ismer az üres kávésbögre fölötti merengésben, a megállíthatatlan önreflektálásban, a kezdő sofőr-lét füstölgő érzelmeiben, vagy akár abban, ahogy a sajátja helye helyett egy másik kártyapakliba kerül az ember (mert a mese itt sem maradhat ki). 

Külön erénye a verseknek, hogy kedvet csinál egyrészt a középiskolai tananyag újra elővevéséhez, másrészt kevésbé ismert formák (haiku, makáma, szesztina), valamint modernebb költők után való kotorászáshoz. 

A kötet szerkezete egy tipikus meseregényt idéz,

a fejezetek előtt költőnk kedvesen elmeséli, mi is fog történni, Rácz Nóra illusztrációi pedig apró, cinkos mosolyra inspirálnak. Két verset egyébként a költő saját felejthetetlen felolvasásában lehet hallani az október 4-én a pécsi Csorba Győző Könyvtárban lezajlott Rendhagyó Irodalomórán, ahol Varró Dani Kosztolányiról mesél (többek között).

Hogy végül is mi lett hova? 

Szerencsére nem középiskolás fokú (és módszerű) a tananyag, ki-ki eldöntheti, szavakba akarja-e önteni és megfejteni a huncutul fel-fellvillantott rejtvényeket, vagy egyszerűen gyönyörködik bennük: az elődök előtti kötetnyi tiszteletkörben, a költő levethetetlen játékosságában, a formák szigorú szépségében és a költőben mint emberben. 

 

Varró Dániel: Mi lett hova? 2016. Jelenkor Kiadó.