Volt itt valami rendezvény

Volt itt valami rendezvény

2015. 06. 09., k - 09:07
0 hozzászólás

A kiadók és a könyvszakma összes működtetője mammutként cammognak a kultúra világában, enyhe hányingerig magasztalt magas irodalommal, zárt vagy csak egy irányba átjárható toplistákkal, el-eltévedve a támogatási rendszerek dzsungelében. Léteznek pedig alternatívák...

86. Ünnepi Könyvhét

86. Ünnepi Könyvhét

86. Ünnepi Könyvhét
86. Ünnepi Könyvhét
A 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok zárása után - 86ÜK14

Szeretem ezt a Liszt teret – mondja egy lány a barátnőjének, amikor a Vörösmarty térre(!) érünk – itt mindig történik valami. Látod, most is van itt valami rendezvény.” Így adódott, hogy a verőfényes, kánikulai forróságú péntek délutánon visszatarthatatlanul telibe röhögtem az Ünnepi Könyvhetet. Persze a tér nevét eltéveszteni nem olyan nagy dolog, meleg is volt, sok volt a pavilon is úgy hirtelen, igazán belefér. Az adott pillanatban kellemetlenebbnek tűnik, hogy nem tudja, mi történik június első hetében a téren – azon kívül, hogy jó az idő és tömeg van (sőt olyan is volt, hogy rossz idő, mégis tömeg).

Az Ünnepi Könyvhétről évről évre ellentmondásos információk keringenek.

Hallhatjuk, hogy az emberek nem olvasnak, miközben azt is halljuk, hogy – hála az internetnek! – ismét egyre többen olvasnak. Egyfelől bedőlt könyvkiadókról, csökkenő példányszámokról érkeznek hírek, ismeretes a könyvterjesztés katasztrofális helyzete, másfelől a kiadott címek száma folyamatosan növekedik, gombamód szaporodnak az új, kis kiadók, meg se tudjuk őket számolni. Mondják, hogy nem éri meg a könyvhetezés, és mondják azt is, hogy ez az év legjobb, legtöbb eladást hozó eseménye. Az a kritika éri a kortárs irodalmat, hogy nem születnek benne remekművek, ugyanebben a pillanatban másutt éppen arról beszélnek, hogy tele vagyunk remekművekkel, csak nincs aki eljuttassa az olvasóközönséghez.

A könyves világ ellentmondásainak ezzel még korántsem értünk a végére, de talán ennyi elég ahhoz, hogy lássuk, a helyzet meglehetősen zavaros. De mit is szeretnénk igazából?

Több olvasót, több könyvet vagy több remekművet?

Valószínűleg mindezt egyszerre, lehetőleg máma még. Ugyanakkor – anélkül, hogy azt állítanám, tudom a megoldást – úgy látom, érdemes lenne sok mindent újragondolni.

Az írásos kultúra terjesztésének eszközei mára megváltoztak, nemcsak az internet, de az e-book világában is élünk (akkor is, ha a könyv az emberiség legnagyobb találmánya a keréken kívül). Muszáj látni, hogy ma máshonnan kell közelíteni, mint kellett vagy lehetett akár csak 10-20 évvel ezelőtt. Hogy a legkézenfekvőbb példával hozakodjak elő: legrangosabb és legpatinásabb könyves ünnepünk honlapja finoman szólva is idejétmúlt – habár én meggyőztem magam arról, hogy már szándékosan nem változtatnak rajta, ez egyfajta hecc és ha így nézem, még tetszene is. Tetszene, ha nem látnám, hogy ez önmagában nem elég a hecceléshez s ezáltal szélesebb körű figyelem elnyeréséhez.

A jövő olvasóit nem tudjuk megszólítani múlt századi eszközökkel

és múlt évtizedbeli honlappal (sőt, ha már itt tartunk, rosszul időzített gyerekkoncertekkel, kibogarászhatatlan információs táblákkal sem). Hiába vannak csodálatos mesekönyveink, ifjúsági kiadványaink, ha a célkorosztály e-book-readeren olvas, okostelefonon szerzi be az információit a világról – ami ott nem jelenik meg valamilyen formában, az számára nem létezik.

Hasonló lehet a helyzet magukkal a művekkel is, amelyek, érzésem szerint mostanában szintén az útkeresés-forrás állapotában vannak – ami egyrészt persze a mindenkori kortárs irodalom normális állapota –, újra meg kell találniuk a helyet a világban, az utat a befogadóhoz. Sokféle nyitási kísérlet létezik (slam-poetry-től zenélő írókig), amiknek hatásait egyelőre nem tudjuk felmérni csak bizakodunk, hogy van/lesz és hogy pozitív. De még mindig ugyanott tartunk: hiába a csinos árukapcsolás, ha a kiadók és a könyvszakma összes működtetője mammutként cammognak a kultúra világában, enyhe hányingerig magasztalt magas irodalommal, zárt vagy csak egy irányba átjárható toplistákkal, el-eltévedve a támogatási rendszerek dzsungelében.

Léteznek pedig alternatívák

(a közösségi könykiadástól kezdve számos), amik – ahogy az lenni szokott, történt például az internettel is – elsőként az amatőr- és ponyvairodalomnál találtak felfedezésre, és máig lenézett eszközökkel érnek el egészen szép eredményeket. Bővebb tanácsot már csak jó pénzért osztogatnék, mindenesete úgy látom, érdemes lenne odafigyelni rájuk. Azt hiszem ugyanis, hogy a mostani, kissé bizonytalan vagy átmeneti időt hamarosan nagyszerű korszak követi az irodalomban, sőt talán már el is kezdődött – nem állhatunk előtte eszközetlenül.