Weöres Sándor és a Nő

Weöres Sándor és a Nő

2021. 01. 03., v - 07:45
0 hozzászólás
Sok előadást tartottam az elmúlt években Hamvas Béláról és 2020 nyarán Weöres Sándorról is. Visszatérő kérdés volt a közönség részéről, hogy volt-e gyerekük (nem volt) és ha nem, miért nem?
ws
Weiner Sennyey Tibor esszéje

     Amikor filológusként elsősorban az irodalomról, művekről, azok forrásairól, jelentőségükről és hatásukról beszéltem, aztán költőként és íróként azokat interpretáltam, tanulságaikat beépítettem a saját életembe, írásaimba, nem gondoltam arra, hogy az emberek többségét nem (csak) ez érdekli. Az „emberek többségét” főleg a pletyka érdekli, a hangzatos anekdoták, amelyek mögött nincs, vagy alig van magyarázat, háttér, összefüggés. Szerencsére van az olvasók között (nem is kevés), akik a művészekről szóló történetekben az embert kívánják meglátni, a nagy alkotókban ugyanazt a csetlő-botló, érző-lélegző lényt, akik valóban voltak. Hiszen minden csodálatos alkotás mögött, még a legnagyobb zsenik alkotásai mögött is, mint amilyen Weöres Sándor volt, végső soron nagyon is emberek rejtőznek. Félelmeikkel, szorongásaikkal, esendőségeikkel együtt.

Nagy kérdés azonban, hogy mindezek felismerése mindössze arról szól, hogy mentséget keressünk saját gyengeségeinkre, vagy inkább tanuljunk belőle, hogy még ezek mellett is lehet hatalmasat alkotni.

Így aztán eljutottam a kezdeti meglepődöttségtől odaáig, hogy válaszolgatni kezdtem Weöres vagy Hamvas egykori családi állapotát firtató kérdésekre.
    Nem volt gyerekük, viszont mindkettőjüknek nagyon szoros: alkotótársi kapcsolata volt a feleségükkel. Hamvasnak Kemény Katalinnal, Weöresnek Károlyi Amyval. Hamvas és Kemény kapcsolatáról írtam könyvemben, most elsősorban Weöres Sándor és Károlyi Amy kapcsolatáról kell írnom. Egyébként az elmúlt évszázad meglepően sok nagy magyar írójának-íróházaspárjának nem volt gyermeke, részben a történelem viharai miatt történhetett így, máskor tudatos döntés volt. Mielőtt arra gondolnánk, hogy a nagy szellemi alkotás létrehozása lehetetlen gyerekek mellett, jusson eszünkbe, hogy számos  olyan magyar író-család van, akik akár generációkon keresztül írók-költők lettek, például a Karinthy-család, Kemény István és lányai, Závada Pál és fia, Péter, hogy csak néhány példát is hozzak. Így tehát nem lehet, nem szabad általánosítani.

Különböző utak vannak, sőt: különböző családmodellek.

    Weöres Sándornak és Károlyi Amynak egészen sajátos kapcsolata és családmodellje volt. Weöres harminc elmúlt mire megismerkedett, Amyval, aki öt évvel volt idősebb nála, és aki „a Nő” lett a költő életében. Számos - nagyrészt igaz - legendát olvashatunk arról, hogy egy temetőben töltött éjszaka után döntöttek úgy, hogy összeházasodnak. Weöres ekkor már ismert költő volt, csodagyereknek tartották, Károlyi Amy - mint a kiváló irodalomtörténész, Amy tizenkét könyvének, és Weöres több könyvének szerkesztője Steinert Ágota mondta - „rettentő súlyos és nehéz helyzetben” volt, hiszen csak nagyon későn jelent meg az első verseskötete, 1947-ben, a Szegezzetek a földhöz csillagok, Amy ekkor harmincnyolc éves volt, s a következő, második könyve - a Holdistennő - 1957-ben, amikor pedig negyvennyolc. Weöres egy barátja révén figyelt fel Károlyi Amyra, aki Amy verseit mutatta meg Weöresnek Csöngén, s a szerelem, kettőjük között ezzel a Weöres-levéllel kezdődött:

Kedves Nyári sors! Engedje meg, hogy a megszólítás nehézségét egyik szép verscímével kerüljem ki. Árpi barátom olyan szíves volt, és a Maga verseit megmutatta nekem. Nagyon tetszenek, mert nemcsak szépek, hanem talajra épülők. Igen tetszik, ahogyan a bútorokból felidézi az erdőt és annak kényes, boldog madarait, és ahogy megmutatja a tárgyak honvágyát. Ma csak néhány költőnő tud ennyire a lét mélységeihez, az igazi valósághoz férkőzni, a férfi költők elkárhoznak az artisztikumok útvesztőiben, vagy még rosszabb esetben a napi politika büdösségében. Vigyázzon a tehetségére, el ne nyeljék a napi gondok, a polgáriasság, a polgárias könnyedség, a cukorból készült álerkölcstelenség. Legyen masszív, mint egy aranyból készült papnő.”

    A kapcsolat gyorsan elmélyült, Weöres nem sokkal később már azt írja mesterének, Hamvas Bélának, egy táviratban: „ESKÜVŐNK HOLNAP SZERDÁN ÓBUDA ÚJLAKI TEMPLOBAN TIZENKETTŐKOR AMY ÉS SANYI”
    Az ifjú pár a római Akadémiára került 1947 decemberében, amiről szintén írtam már másutt Weöres-kapcsán. Azt a történetet azonban érdemes elismételni, amit Csorba Győző idézett fel:

 Nem messze az Akadémiától volt egy kocsma (…) Ültünk egy asztalnál, és akkor Sanyi megint beszívott. Mert a sok ifjúkori szesznek az lett a következménye, hogy nagyon könnyen berúgott. Egyszer csak kinyílt a szája, és elkezdett beszélni. És méghozzá, noha akkor még csak két vagy három hónapos házas volt, a házasságáról. Ugyanis Amy igyekezett eltiltani minden szeszféleségtől, de úgy, hogy Sanyi nem tudott ellene védekezni, mert Amy mindig ott volt, tehát nem engedte szabadon. S akkor kijött belőle a keserűség. (…) Emlékeztek még Toldi Miklós történetére? – Mondtuk, persze hogy emlékszünk. – És hogy ott a nádasban milyen kalandja volt a farkasokkal? – Arra is emlékszünk. Azt mondja: És mit csinált Toldi a farkasokkal? Egyiket a másikkal verte agyon. Nekem két farkasom volt az életemben. Az egyik a szesz, a másik a nő. Azt hittem, hogyha megnősülök, az az egyik farkas, és a szeszt, a másik farkast agyon tudom vele ütni. És nem sikerült – mondta. – Ezt mind ott mondta, mielőttünk és az öreg Fülep Lajos előtt. Szegény Amy egyik csodálatból a másikba esett, nem tudta, mit csináljon. Elmentünk haza, és másnap, mivel hát ott volt ebéd a vendégeknek, Amy nem jött le Sanyival, fönn maradt a szobájában, mert szégyellt lejönni.”

Később persze Fülep Lajos jól leszúrta Weörest, hogy hogyan viselkedett, s Csorba Győző megjegyezte, hogy egyébként Weöres

Sanyi mindig megkérdezte Amytól, hogy mit kíván, és ment vásárolni, és vitte oda Amyhoz. Akkor úgy viselkedett, mint egy lovag.”

    Ez a kis történet, már házasságuk elején jól felvillantja, hogy mi volt Weöres leggyengébb pontja.
    Az alkohol.
    Károlyi Amy pedig egy hosszú házasságon keresztül vigyázott férjére, majdnem az önfeladásig érve, miközben ő maga is jelentős költő és különösen eredeti műfordító volt, olvassák csak el Emily Dickinson kötetét!
    Domokos Mátyás mondta nagyon pontosan, hogy

…mind a ketten költők voltak. És egy nőnek Magyarországon egy nagy költő, óriási költő árnyékában élni olyan megpróbáltatás, amivel rendszerint nem szoktunk számot vetni.”

    Csernus Mariann, aki negyven éven át ismerte a költőházaspárt, barátjuk volt és felejthetetlenül alakította Psychét, mondta, hogy

Amy költészete teljesen más volt, mint a Sándoré. Ez az, ami benne szép vagy megrendítő vagy fontos. Leéli az életét egy zseni mellett, és tud tökéletesen más lenni mint költő. (…) Mikor az életéről beszéltünk, mondtam is neki: Amy, az életed főműve Sándor volt. (…) fölvillant a kék szeme, s azt mondta: igen-igen, amikor kiseprűztem innen az államot, az ivócimborákat, a hölgykoszorút, igen-igen, az életem főműve Sándor volt. Seprűvel a kezemben élni! – mondta az Amy, szó szerint. – És ez egy jelképes seprű is, és egy valóságos seprű is.”

    Albert Zsuzsa mindehhez hozzátette, s ez mostani témánk szempontjából hallatlanul fontos, hogy

Nekem Amy azt is elmondta, milyen szomorú dolog, hogy nem lett gyereke. És ha ő tett volna ellene, akkor most az rettenetes lenne. De nem lehetett. Talán ezért volt Sanyika nemcsak a férje, hanem a gyereke is.”

    Ezek a visszaemlékezések a Magyar Rádióban 2004-ben elhangzott beszélgetésből részletek, amely beszélgetést később a Kortárs is közölt. (Kortárs 49. évf. 11. sz. 2005. november.)
    De talán érdemes Weöres és Károlyi Amy kapcsolatának megértéséhez kezünkbe vennünk a nagyon szép és képekben is gazdag, 1984-ben megjelent könyvet, amelynek az a címe, hogy „Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben” - ebben a könyvben Amy hihetetlen nyíltsággal, mégis tapintattal, kitárta életüket az olvasók, az utókor felé, ha úgy tetszik felénk.
    Ha még jobban vissza megyünk az időben, találunk egy 1978-as interjút, amelynek az a címe, hogy „Költő házaspár”, s ahol a riporter rákérdezett „hogyan jellemezné röviden a házasságukat?” - mire Károlyi Amy azt válaszolta:

„Régimódi házasság. Mind a ketten komolyan vettük.”

Erre a riporter felveti, hogy „Mostanában sokat beszélnek az úgynevezett „nyitott házasság” előnyeiről, amely tudvalevőleg a szexuális hűtlenséget tekinti a szellemi hűség védőbástyájának.” - amire Amy nagyon lakonikusan azt válaszolta, mintegy lezárva a beszélgetést, hogy „Igen? Nagyon érdekes. De talán az a leghelyesebb, ha mindenki úgy őrzi meg a maga házasságát, ahogy tudja.” (Négy évszak. 1978. 11.)
    Kétségtelen, hogy nem volt könnyű dolga Károlyi Amynak, különösen, ha figyelembe vesszük azokat a verseket is kettejük kapcsolatában, amik az Elhagyott versek kötetben 2013-ban jelentek meg Weöres Sándortól, mint például a „Feleségem…”:

Feleségem mindig nyelvel,
győzi szóval, győzi elvvel,
mint zubogó tüzes katlan,
szapul engem szakadatlan,
benne sülök, benne főlök,
mint málló rongy, vergölődök,
nem is tudom, mit tehettem,
élve pokolra vettettem,
azt sem tudom, hol a fejem,
soha sehol nyugodt helyem,
csak az orromat lógatom
és fogamat csikorgatom,
íly bolondot hogy tehettem,
mikor feleségül vettem.
Hordom én a pénzt a házba,
nincsen kurvázás, se kártya,
s ha néha egy kicsit iszom,
pénzt arra se szórok bizony.
Mégis csöröl-pöröl-nyelvel,
soha meg nem álló nyelvvel,
csak tajtékzik, mint a szappan,
télen, nyáron, szakadatlan
[…]
Sem itt sem a túlvilágon
békémet már nem találom,
mindhiába, ha meghalok,
nyelve ott is tovább forog,
hat szál deszka közt ha fekszem,
mérgétől ott sem menekszem,
plántál fölém virág helyett
büdöskét és beléndeket,
hosszuszáru bürök dudát,
maszlagot és nadragulyát,
míg torkából a sok átok
koporsómba beszivárog.

Meneküljek? ugyan hova?
erőmnek már nincsen foga,
türelmem mind elhagy lassan,
magamat most fölakasszam,

Ezt se vártam én a sorstól,
hogy egy asszony széjjelmorzsol
előbb tetüvé lezülleszt,
aztán a halálba sűlyeszt.”
(Weöres Sándor: Feleségem. I.n.: Elhagyott versek. Helikon. 2013. 624. o.)

Amikor ezt a verset olvassuk, akkor érdemes emlékezetünkbe idézni azt, amit az Elhagyott versek szerkesztője Steinert Ágota írt az egyik cikkében:

A vers feltehetően futó hangulat szülötte, erre utal formája: a címnélkülisége, játékos stílusa s az, hogy keletkezése időben közel esik egy feleségéhez szóló bensőséges vallomáshoz (lásd Philemon és Baucis c. vers) (...) Weöres Sándor programszerűen már fiatal korától arra törekedett, hogy verseinek ne magánéleti problémái legyenek a témái. Az Egybegyűjtött írások-ból valóban igyekezett minden közvetlenül erre utaló sort elhagyni, ezek a versei így csak a hagyatékban maradtak fenn. Élete során rendkívül sok és olykor vérlázítóan ostoba, igazságtalan kritikát kapott, melyekre nyilvánosan nem felelt. Hivatalos elismertsége is igen gyenge lábon állt, mikor végre megkapta a Kossuth-díjat, csak a második fokozatot ítélték meg neki. Bár tisztában volt életműve értékével, mégis – emberi dolog – nagyon fájt neki az értetlenség, a rosszindulat. ”
(Steinert Ágota: Weöres Sándor  „Elhagyott versek” című kötetéről. I.n.: Holmi. 2013. június.)

Megjegyzem nagyon hasonló „futó hangulat szülötte” lehetett a „Fáradt, görcsös vén vagyok…”, a „Szomorú élni…” kezdetűek, de lehetséges, hogy ezek már mind az idős költő panaszai.
    Az igazság az, hogyha végignézünk Weöres Sándor és Károlyi Amy saját művein és műfordításain, a barátok, közeli ismerősök visszaemlékezésein, akkor azt látjuk, hogy a huszadik század két nagyon fontos magyar költője egy életre szövetkeztek a házasság jegyében.
    Miért?
    Talán mert szerették egymást és hogy létrehozzák elválaszthatatlan, testvér-gyermekeiket: az életművüket, amelyek most már minden magyarul olvasni tudó és szerető embert gazdagíthatnak, ha azok veszik a fáradtságot és olvassák őket.

 

(Ennek az esszének korábbi változata a Nagycsaládosok Országos Egyesületének felkérésére született és jelent meg a NOE Levelek 2020. november-decemberi lapszámában nyomtatásban.)