Zsidó Ferenc: Keményről keményen

Zsidó Ferenc: Keményről keményen

2021. 08. 04., sze - 11:13
0 hozzászólás
Megvallom őszintén, évek óta nem gondoltam Kemény Zsigmondra, s ha nem jön a DRÓT, vélhetően továbbra sem gondolnék. Most, hogy ez a felkérés kiprovokálta, próbálom összefésülni, ami kuszán, inkább érzések szintjén kavarog bennem róla, s annyit máris tudok, hogy nem erdélyi szerzőként kartotékolom. Kemény János, a leszármazott, az oldalági rokon, ő más. Ő talán túlságosan is erdélyi. De Kemény Zsigmond az én agyam nagyon rejtett zugában a túlhajszolt német/francia romantika honi képviselője elsősorban.
kl
KeményDRÓT No. 1.

Keményről keményen

 

Kemény Zsigmond(ról) a DRÓTon

2021 augusztusában Magyary Ágnes vendégszerkesztésében Kemény Zsigmond elfelejtett és elhanyagolt írásművészetére reflektáltak kortárs magyar írók a DRÓTon.

2021 szeptember másodikán, este héttől a Kettőspontban Budapesten „Kemény-DRÓT-estet” tartunk, ahol felolvasunk, beszélgetünk nem csak Kemény Zsigmondról, hanem arról, hogyan működik - vagy nem működik - a magyar irodalmi kánon, emlékezet és felejtés.

A teljes Kemény-antológia tartalma itt olvasható a DRÓTon.

 

Megvallom őszintén, évek óta nem gondoltam Kemény Zsigmondra, s ha nem jön a DRÓT, vélhetően továbbra sem gondolnék. Most, hogy ez a felkérés kiprovokálta, próbálom összefésülni, ami kuszán, inkább érzések szintjén kavarog bennem róla, s annyit máris tudok, hogy nem erdélyi szerzőként kartotékolom. Kemény János, a leszármazott, az oldalági rokon, ő más. Ő talán túlságosan is erdélyi. De Kemény Zsigmond az én agyam nagyon rejtett zugában a túlhajszolt német/francia romantika honi képviselője elsősorban.

Középiskolás koromban (1991-1995) még érettségi tétel volt az Özvegy és leánya, el is olvastam, de túl komplikáltnak, túl egzaltáltnak, melankolikusnak, leegyszerűsítve: túl romantikusnak véltem. Bölcsészhallgatóként vajmi keveset gyarapodtak a Keményre vonatkozó ismereteim („valamiért” épp csak megemlítettük), aztán magyartanárként párszor elkínoztam a följebb említett regényt (különösebb siker nélkül), de amikor a tantervvel áttértünk a jelenségek, műfajok szerinti rendszerezésre, melyekhez többnyire olyan szövegmutatványokat választott a tanár, amelyeket emészthetőbbnek/izgalmasabbnak/taníthatóbbnak vélt, én kihagytam Keményt a szórásból − Jókaival szemben tehát a rövidebbet húzta.

Pedig az Özvegy és leánya ugyebár erdélyi tematikájú, tehát nekünk, erdélyieknek illett vagy lehetett volna a komáromi (oly távoli) Az arany ember helyett ezzel foglalkozni. De Kemény könyve szerelminek túl történelmi, történelminek pedig túl szerelmi, ezért valahogy nem fogta meg a diákokat. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem idején játszódik, az 1600-as évek közepe táján, s szereplői a kor meghatározó személyiségei, Bethlenek, Mikesek, Hallerek, de összességében a történelem inkább csak díszletként van jelen benne, a szerelmi szál pedig nem elég hiteles, olykor talán túl szentimentális. Érdekes volna kideríteni egyébként, ismerte-e Jókai Kemény regényét A kőszívű ember fiai megírásakor (Kemény 1855-ben írta könyvét, Jókai 1869-ben). Mert néhány motívum egyezést mutat, például Kemény művében özvegy Tarnóczyné szembeszegül férje végrendeletével, akárcsak Baradlayné a Jókaiéban stb. Leánya tipikusan szentimentalista alkat – ilyen értelemben Kemény könyve elég erőteljesen tükrözi Kármán József Fanni hagyományai című kötetének hatását: Sára Napdrádiné keze alá kerül, szerelmes könyveket olvas, felszabadul az otthoni merev nevelés görcsei alól, első látásra lesz szerelmes, kedvese elítélésének hírére öngyilkos lesz stb. Van leányrablás, félreértés, félreismerés, kaland, veszély és ármány: mindez túlfeszítve. Kemény a szenvedélyek és rögeszmék jellemtorzító, pusztító hatását ábrázolja (a fő rögeszmés Tarnóczyné, aki végül, közvetett módon lánya halálát okozza, melybe aztán ő is belepusztul).

Zsidó Ferenc

Image

1976-ban született Székelyudvarhelyen, jelenleg Székelykeresztúron él. Tanár, író, kritikus, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. Fontosabb kötetei: Szalmatánc (regény). Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002.; Csigaterpesz (novellák). Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár – FISZ, Budapest, 2005.; Autóstoppal Európában (regényes útirajz). Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2007. Laska Lajos (rövidprózák), Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2012, 2013., Csak egyenesen! (irodalomkritikák), Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár – Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2016., Huszonnégy (regény), Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2017, 2018., Trendek és elhajlások (irodalomkritikák), Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2021.

Az erdélyiségre visszatérve, Kemény Zsigmond a közéleti, újságírói karrierjét részben Magyarországon/Budapesten futotta be, könyvei sem feltétlenül Erdély-centrikusak, így az erdélyiség szinte nem fontosabb az ő írósága szempontjából – nyilván, ez most sarkítás –, mint például Kosztolányi Dezső esetében az, hogy szabadkai. Persze, itt van az Özvegy és leánya, és további erdélyi tárgyú művei is vannak, de hát Jókainak, Mikszáthnak, Móricznak is vannak erdélyi tárgyú művei… (megjegyzendő, hogy Jókainál, Mikszáthnál és Keménynél is inkább egzotikus színhely Erdély, mintsem valóságos).

Kemény másik alapműve, a Zord idők például Buda 1541-es ostromáról szól (igaz, Erdély itt is megjelenik, mert az egyik főszereplő, Deák Elemér innen indul Buda védelmére – a német ellenében…) Apropó, morfondírozok, hogy a történelmi művek rajongójaként vajon miért nem tett rám mélyebb benyomást például ez a regény… Talán azért, mert úgy általában nem kedvelem a romantikusok történelemfelfogását, témához való közelítését, a „receptet” a kötelező szerelmi szállal stb.

Azt hiszem, kijelenthető, hogy Kemény regényével – úgy általában az egész életművével – elbánt az idő. Az igazi remekművek érvényessége is foszladozni kezd 150-200 év teltével. Talán túl keménynek tűnik így kimondva, de Kemény munkái esetén – nem sok, de – egy paraszthajszál hiányzik a remekműségtől.

Persze, az lenne a legjobb, ha e kis szösszenet hatására sokan újraolvasnák/elolvasnák a könyveit, s aztán megcáfolnának!


Ajánlott olvasmány:

Ő az élet gyorsan evező hajójában csak a parton elvonuló tárgyakról vette néha észre, hogy halad. Nem nézett a hullámokra, melyek emelték, nem az árra, mely ragadá, nem a messzeségre, melyet hátrahagyott, nem a kikötőre, melyhez közelít. Hogy változott az égalj, míg ő utazik és hidegült; hogy a földön tavaszi virágok helyett most őszieket lát; hogy a víz fölött és a köd közül nem az érkező, hanem a távozó vándormadarak szárnysuhogását hallja; hogy maholnap a vitorlákat nem kiterjeszteni, de összevonni és lerakni készülnek a matrózok: mindezt Mikes Mihály vagy általában nem is gyanítá, vagy csak igen homályosan. Az anyák, kiknek ő fölcseperedésökkor udvarolt, szorgalmasan meghívták leányaik lakodalmára, s Mihály, midőn a menyasszonnyal táncolt, azon hízelgő szavakat sugdosá s azon hévvel, melyeket hasonló alkalommal a mama hallott volt tőle. Az ifjak, kik a világba léptek, akkor tudták először, hogy a gyermekkor minden máza rólok lehullott, midőn ő sértve érzé magát, ha bátyjoknak szólítják; a vének pedig nem köszvényeikről, s nem hogy a legkisebb légváltozásra csúzot kapnak, hanem Mihály visszavonulásából gyaníthatták legbiztosabban, hogy a halálra meg vannak érve.

(Özvegy és leánya, részlet)